Tóth Péter Lóránt legújabb előadásával Márton Áron erdélyi püspöknek állít emléket, akinek, mint mondja, „egész élete példamutatás az egymás felé való fordulásról, az elfogadásról és egymás megsegítéséről.” A „remény zarándokának” üzenetét Kárpát-medence-szerte hirdeti, a Drávaszögben eddig két településen mutatta be.
Idén van Márton Áron (1896-1980) születésének 130. évfordulója. Az erdélyi püspök átélte a két világháborút, a romániai kommunista diktatúrát, „háromszoros kisebbséget” vállalt, hiszen erdélyi magyarként vállalta a nemzeti kisebbséget, katolikusként a felekezeti kisebbséget, keresztényként pedig vállalta a világnézeti kisebbséget az ateista államhatalommal szemben.
– Egész életét az elesettek, a gyengék megsegítésének szentelte. Karizmatikus, kitűnő szónok, nagyon humánus, ugyanakkor nagyszerű humorral megáldott ember volt, aki hat évet töltött börtönben, utána pedig tíz évet háziőrizetben. Körlevelei és szentbeszédei irodalmi igényességűek, élete pedig példamutatás az egymás felé való fordulásról, elfogadásról és megsegítésről – mondta Tóth Péter Lóránt Márton Áronról, akit az előadás címében a „remény zarándokának” nevez.
– Márton Áronról, és rajta keresztül Erdélyről, Trianonról, Felvidékről, Kárpátaljáról én még a nagymamámtól hallottam, és gyerekkorom óta bennem van, hogy a püspök úrral foglalkozzam – osztotta meg velünk a pódiumműsor létrejöttének személyes előzményeit.
Márton Áron tanítása ökumenikus, ezért Tóth Péter Lóránt odafigyel arra, hogy ne csak katolikus közösségbe vigye el, bemutatta már és bemutatja református, unitárius és zsidó gyülekezetekben is. Kárpát-medence-szerte összesen húsz előadást tart, de szerepelt már Prágában is. A Drávaszögben eddig a kopácsi református és az újbezdáni katolikus közösséghez hozta közelebb Márton Áron személyét, tevékenységét. Tervei között további drávaszögi bemutatók is szerepelnek.













