Vannak emberek, akik bélyegeket, régi könyveket vagy porcelánokat gyűjtenek. Mások számára egy-egy tárgy jóval több egyszerű használati eszköznél: emlék, kapaszkodó, a múlt egy darabja. A kiskőszegi Horvát Erzsébet életében ezt a szerepet a játékbabák töltik be. Gyermekkora óta rajong értük, és az évtizedek során nem csupán gyűjtővé vált, hanem alkotóvá is, ugyanis egyre több játékbaba visel általa készített ruhát.
Amikor belépünk otthonának az egyik szobájába, olyan érzésünk támad, mintha egy különleges múzeumba érkeztünk volna. A polcokon régi és új játékbabák sorakoznak egymás mellett. Van közöttük több mint hatvanéves darab, külföldről érkezett különlegesség, hétköznapi és népviseletbe öltöztetett babák. A színes ruhák, apró kötények, hímzett mellények és kendők mind Erzsébet keze munkáját dicsérik.
A babák iránti szeretetet már kisgyermekként is érezte. Ma is féltve őrzi azokat a játékokat, amelyeket még az ötvenes-hatvanas évek fordulóján kapott.
– Gyűjteményem legrégibb darabjait még gyerekkoromban, 1958-ban és ’60-ban kaptam. Egész életemben nagy rajongója voltam ezeknek a játékszereknek, noha játszani már gyerekkoromban sem játszottam velük, inkább csak gyűjtöttem őket – meséli Erzsi néni.
Saját kezűleg varr ruhát játékbabáira
A gyermekkori rajongás később egy másik szenvedéllyel találkozott: a kézimunkával.
Erzsébet nem tanulta iskolában a varrást. Fiatal édesanya volt, amikor férjével egy varrógépet vásároltak, és kitartó gyakorlással sajátította el a mesterséget. Kezdetben párnákat és kötényeket készített, majd ruhákat varrt a lányainak. Később a babák lettek a legkedvesebb „modelljei”.
Manapság is szinte mindennap előkerül a varrógép. Az ötletek gyakran este vagy éjszaka jutnak eszébe, ezért gyorsan följegyzi őket, hogy másnap munkához láthasson. Egy-egy apró mellény vagy kötény elkészítése sokszor órákig tart, de számára ez nem fáradtság, hanem kikapcsolódás.
A gyűjtemény az évek során folyamatosan gyarapodott. Babák érkeztek Kanadából, Magyarországról és Ausztráliából is, de a legnagyobb értéket mégis azok jelentik, amelyek gyermekkorából maradtak fenn. Kedvenc babáját mindössze kétéves korában kapta. Évtizedekig azt hitték, elveszett, mígnem a vörösmarti szülői ház rendezésekor újra előkerült. A megtalált baba azonban már alig hasonlított régi önmagára. Hiányzott a haja, ruhája elrongyolódott, az idő múlása nyomot hagyott rajta. Erzsébet azonban nem mondott le róla.
– Hazahoztam, vettem neki parókát, új ruhát készítettem, a blúzát is kihímeztem. Most már újra olyan szép, hogy öröm ránézni – mondja büszkén.
Különösen közel állnak a szívéhez a magyar népviseletbe öltöztetett babák. Nem könyvekből vagy szabásmintákból dolgozik, hanem emlékeiből. Gyermekkorának viseleteit idézi föl, amikor megtervezi a szoknyák, kötények, mellények vagy kendők legapróbb részleteit is. Sokszor nehezebb megtalálni a megfelelő anyagot vagy kelléket, mint magát a ruhát elkészíteni.
Az egyik, népviseletbe öltöztetett kisfiú játékbaba kalapjához a közeli (vajdasági) Bezdánban jutott hozzá. A fejfedő ugyan nagy volt a babára, de némi ügyességgel tökéletesen méretre igazította. Máskor egy mellény elkészítése okozott komoly fejtörést, de addig próbálkozott, amíg minden pontosan a helyére nem került.
A népviseletbe öltöztetett babák között menyecske is található, amely a régi lakodalmi hagyományokat idézi. A több alsószoknya, a pöttyös kötény, a hímzett blúz, a mellény és a gondosan megkötött kendő mind-mind a hajdani öltözködés hiteles másai. Erzsébet számára ezek nem egyszerű ruhadarabok, hanem a helyi hagyományok tovább élő emlékei.
Gyűjtőszenvedélye egyben lelki orvosság is számára
Az elmúlt évek azonban nemcsak örömöt hoztak. Betegségekben, kezelésekben, nehéz időszakokban is része volt Erzsi néninek. Ma már egyedül él abban a házban, ahol egykor nyolcan laktak. A babák ilyenkor különösen fontos támaszt jelentettek.
– Amikor Eszékre jártam kezelésekre, mindig vettem egy babát. A lányom kérdezte, minek ennyi baba. Azt feleltem: nekem ez orvosság. És ez a mai napig így van – vallja.
Szavai jól mutatják, hogy ezek a játékok számára sokkal többet jelentenek egy gyűjteménynél. Minden baba egy emlék, egy történet, egy darabka élet. A saját kezével készített ruhákban pedig ott van az alkotás öröme, a hagyománytisztelet és az a szeretet, amely egész életét végigkísérte.
Horvát Erzsébet babái nemcsak a múltat őrzik számára, hanem reményt, kitartást és örömet is adnak neki a mindennapokban. Riportalanyom az olvasókat is arra kéri, hogy akinek van olyan játékbabája, amelyre már nincs szüksége, és szívesen neki adományozná, azt szeretettel fogadná.
