A drávaszögi Laskó neve ismét hangsúlyosan került föl a magyar halgasztronómia térképére: Munk Erik újabb kiemelkedő sikert ért el az 50. MA-HAL Országos Halfőző Versenyen, amelyet július 18-án rendeztek meg Mohácson, a VIII. Duna Menti Halfesztivál keretében. A jubileumi megmérettetésen az ország legjobb halfőzői mérték össze tudásukat, Munk Erik pedig ismét bizonyította, hogy a szakma élvonalába tartozik, a dunai jellegű halászlé kategóriában az első helyet szerezte meg, ezzel ismét elnyerve a magyar országos bajnoki címet.
A Laskói Ifjúsági Egyesület csapatát vezető szakács a dunai jellegű halászlé kategóriában az első helyet szerezte meg a hétvégén Mohácson, ezzel ismét elnyerve a magyar országos bajnoki címet. A siker értékét tovább növeli, hogy a tisza-körösi jellegű halászlé kategóriában is dobogóra állhatott, a második helyen végzett.



A jubileumi, ötvenedik alkalommal megrendezett MA-HAL országos verseny minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zajlott. Mohács utcáit ellepték a bográcsok, a versenyzők pedig szigorú, úgynevezett vakzsűrizés során mérettették meg főztjeiket, ahol kizárólag az elkészült halászlé minősége, ízharmóniája és elkészítésének színvonala számított.
Munk Erik számára ez a diadal egy hosszú sikersorozat újabb mérföldköve. Az elmúlt években számos rangos magyarországi és horvátországi halfőzőversenyen állhatott dobogóra. A MA-HAL országos bajnokságon pedig évek óta a legeredményesebb versenyzők közé tartozik: 2022-ben országos bajnok lett a dunai halászlé kategóriában, az azt követő években ezüst- és bronzérmeket szerzett, tavaly ismét dobogós helyezéseket ért el, idén pedig újra visszahódította a bajnoki címet.
Az eredmény nemcsak Munk Erik személyes sikere, hanem Laskó és a drávaszögi magyar közösség számára is büszkeség. A település hosszú ideje őrzi a baranyai halpaprikás készítésének hagyományát, amit a helyi szakácsok versenyről versenyre magas színvonalon képviselnek. Munk Erik újabb országos győzelme azt bizonyítja, hogy a több generáción át öröklődő tudás, a kiváló alapanyagok és a szenvedélyes elhivatottság továbbra is a legjobbak között tartja a drávaszögi halfőzés hagyományát. Az 50. MA-HAL Országos Halfőző Verseny arany- és ezüstérme méltó koronája ennek a kitartó munkának, és ismét bebizonyította: Magyarország egyik legjobb – s idén ismét a legjobb – halfőzője Laskóról érkezett.
















