Kezdőlap Hírek Magyarságunk Szent László öröksége ma is összeköti a magyarokat és a horvátokat

Szent László öröksége ma is összeköti a magyarokat és a horvátokat

14

Az 1040-ben született I. László, a középkori Magyar Királyság egyik legjelentősebb uralkodója nemcsak a magyar, hanem a horvát történelemben is maradandó nyomot hagyott. A lovagkirály emléke előtt idén is tisztelegtek Zágrábban, Magyarország nagykövetségének rezidenciáján.

A zágrábi magyar nagykövetség immár hagyományosan Szent László napjához (június 27.) kapcsolódva szervezi meg a megemlékezést, amelynek helyszíne évről évre a nagyköveti rezidencia kertje.

Az ünnepség közös imádsággal és áldáskéréssel kezdődött, majd a résztvevők megkoszorúzták a lovagkirály mellszobrát. Az idei volt a hatodik alkalom, hogy a zágrábi magyar közösség és meghívott vendégei együtt rótták le tiszteletüket Szent László előtt. A megemlékezésen nemcsak történelmi szerepét idézték fel, hanem azt a máig ható örökséget is, amelyet az államszervezés és az egyház megerősítése terén hagyott hátra.

– Úgy gondolom, hogy I. László királyunk egyik legmaradandóbb öröksége az egyházszervező munkája. Az általa alapított püspökségek évszázadokon át hozzájárultak az itt élő közösségek megmaradásához és életének megszervezéséhez – mondta lapunknak dr. Demcsák Csaba, Magyarország zágrábi nagykövete.

A Szent László-szobor az elmúlt évek során a zágrábi magyar közösség egyik fontos találkozási pontjává vált. Nem csupán az évenkénti koszorúzások, hanem cserkészfogadalmaknak és más közösségi eseményeknek is a helyszíne.

A zágrábi Zrínyi Miklós Cserkészcsapat tagjai rendszeresen részt vesznek a megemlékezéseken, tovább erősítve azt az élő hagyományt, amely Szent László személyéhez kötődik. A lovagkirály emlékezete így ma sem csupán a történelem része: olyan közös örökség, amely továbbra is összeköti a magyar és a horvát népet, és a kölcsönös tisztelet, valamint az együttműködés értékeit közvetíti a jelen és a jövő nemzedékei felé.

Hirdetés