Nagybodolyán idén is méltó módon búcsúztatták el a május elsején felállított fát: a helyiek zenével, tánccal és halpaprikásfőzéssel egybekötött mulatsággal tették emlékezetessé a Magyar est nevű rendezvényt.
A májusfaállítás népszokása a Drávaszögben és Szlavóniában ma is élő hagyomány, igaz, a régi udvarlási szokások helyett napjainkban inkább közösségi májusfákat állítanak a települések központjában. Ezek a fák a helyi közösségek összefogását jelképezik, és a hónap végén vagy június elején ünnepélyes keretek között „kitáncolják” őket.
Nagybodolyán ennek a hagyománynak különösen nagy múltja van. A kultúrotthon elé állított központi májusfát szombaton ünnepélyes keretek között „búcsúztatták”. A programból, amely a Magyar est nevet viseli, ezúttal sem hiányzott a zene és a néptánc: a rendezvényt szervező Nagybodolyai Magyar Hagyományőrző Egyesület zenekara, valamint a csúzai Csárdás népi tánccsoport tagjai szép műsort hoztak össze.
– Az udvarlási céllal történő májusfaállítás már itt sem divat, a hagyományőrző egyesület állít központi májusfát a kultúrotthon elé, s a program köré hangulatos rendezvényt kerekít, amely jó alkalom arra, hogy összegyűljön a falu népe – mondta lapunknak Keresztes József, a hagyományőrző egyesület elnöke.
A májusfa kitáncolása után a résztvevők halpaprikásfőző-versenyen mérhették össze szakácstudományukat, majd bál következett, ahol a közös szórakozásé és a baráti beszélgetéseké volt a főszerep.
Az eseményt megtisztelte jelenlétével Jankovics Róbert, a horvátországi magyarság parlamenti képviselője is.
A nagybodolyai magyar estet a zágrábi Kisebbségi Tanács és a Darázsi járás támogatásával rendezték meg.

















