Jókai Mór halálának 122. évfordulója alkalmából tartott megemlékezést és koszorúzást a Zágrábi Magyar Kisebbségi Tanács/Önkormányzat május 13-án a horvát főváros Írók alléján található Jókai-mellszobornál. Az eseményen a magyar közösség képviselői, diplomáciai vendégek és Zágráb városának küldötte is részt vett.
A Zágrábi Magyar Kisebbségi Tanács kezdeményezésére, Zágráb és Budapest támogatásával, valamint a magyar kormány, illetve a Külgazdasági és Külügyminisztérium pénzügyi hozzájárulásával állították fel 2019-ben Győrfi Lajos szobrászművész Jókai Mórt ábrázoló bronz mellszobrát a horvát fővárosban, az Írók alléján (Aleja književnika). A Petőfi Sándor-emléktábla és Antall József mellszobra után ezzel újabb jelentős magyar emlékhellyel gazdagodott Zágráb.
A zágrábi magyar közösség idén is összegyűlt a „nagy magyar mesemondó” szobra előtt, hogy tisztelegjen a márciusi ifjak egyikének emléke előtt. A megemlékezésen beszédet mondott Balázs-Piri Zoltán és dr. Demcsák Csaba nagykövet, mindketten Jókai Mór irodalmi örökségének jelentőségét és a magyar kulturális emlékhelyek szerepét hangsúlyozták. Ezt követően koszorúzási ünnepségre került sor. A megemlékezésen Zágráb városát Sanja Ćorluka képviselte, méghozzá Tomislav Tomašević főpolgármester személyes küldötteként.














