Szombaton ismét a közösségé és a hagyományoké volt a főszerep Laskón: a Magyar hagyományok estje elnevezésű rendezvényen 25 bográcsban főtt a halpaprikás, de a hangsúly ezúttal is az együttléten és az örökség ápolásán volt.
A hagyományőrzés és a közösségépítés jegyében szervezte meg idei programját a Laskói Ifjúsági Egyesület, amelynek középpontjában – a korábbi évekhez hasonlóan – a magyar gasztronómia egyik jellegzetes étele, a halpaprikás/halászlé állt. A rendezvény azonban jóval több volt egyszerű főzőversenynél: a szervezők célja ezúttal is az volt, hogy a résztvevők együtt ápolják és éltessék a magyar hagyományokat.
A Duna–Dráva menti térségben a halpaprikás nemcsak étel, hanem identitás is: generációról generációra öröklődő tudás, amely összeköti az embereket. Bár a bográcsok idén is a rendezvény főszereplői voltak, a szervezők hangsúlyozták, hogy az esemény lényege nem a helyezésekben, hanem a közös élményben rejlik.
Szombaton összesen 25 csapat gyújtott tüzet, hogy elkészítse saját változatát a népszerű fogásból. A zsűri döntése alapján az idei legjobb halpaprikást a laskói Keresztes Dániel/Denisz készítette, aki ezzel kiérdemelte az országos megmérettetésen való részvételt A második helyet a pélmonostori Rauški Nikola szerezte meg, míg a harmadik helyen holtverseny alakult ki: Lyubastyik Ferenc (Laskó) és Horvatin Antonio (Sepse) is dobogóra állhatott.
Munk Erik, az egyesület elnöke kiemelte, a Magyar hagyományok estje elsősorban találkozási alkalom: a lényeg, hogy a közösség tagjai együtt töltsenek időt, beszélgessenek és továbbadják a hagyományokat a fiatalabb korosztályokhoz tartozóknak. A jó hangulat, a közös főzés és az ismerős ízek mind hozzájárultak ahhoz, hogy minden rendezvényük emlékezetes maradjon.
Az eseményt a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatta.
















