A Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma (HMPF) idén is meghirdette az óvodaidíj-résztámogatásra vonatkozó pályázatát a horvátországi magyar nyelvű nevelési programban részesülő óvodások részére. Pályázni március 4-ig lehetett. Miután földolgozták a beérkezett pályázatokat, március 27-én sor került az óvodaidíj-támogatás első részletének kifizetésére.
A HMPF programjának célja, hogy anyagi támogatást nyújtson a családoknak, és ezzel is ösztönözze a magyar nyelvű óvodai nevelésben való részvételt.
A pályázatra azok a gyermekek jelentkezhettek, akik Horvátországban működő akkreditált óvodákban az úgynevezett A modell szerinti magyar nyelvű nevelésben részesülnek, és más forrásból nem kapnak hasonló támogatást. Az igényléseket 2026. március 4-ig lehetett beadni.
A támogatás keretében a nyertes pályázók havi bruttó 40 euró hozzájárulásban részesülnek három hónapon keresztül, amelyet egy összegben folyósítanak. Ez a 2025. szeptember 1. és november 30. közötti időszak óvodai díjainak részbeni fedezését szolgálja, vissza nem térítendő formában.
A beérkezett pályázatok feldolgozását követően – amelyek száma meghaladta a hetvenet – március 27-én megtörtént a támogatás első, egyben teljes összegének átutalása a sikeresen pályázók részére. A HMPF arra kéri a szülőket, hogy ellenőrizzék a számlájukat, és amennyiben nem érkezett meg a támogatás, jelezzék azt az illetékesek felé.
A program hátterében egy átfogó, az egész Kárpát-medencére kiterjedő óvodafejlesztési kezdeményezés áll, amelyet a Nemzetpolitikai Államtitkárság indított el egy évtizeddel ezelőtt. A program célja a magyar nyelvű nevelési intézmények fejlesztése, az infrastruktúra bővítése, valamint a pedagógusok szakmai támogatása. Horvátországban ennek megvalósításában a HMPF kiemelt szerepet vállal.
Az óvodaidíj-támogatás is ennek az átfogó programnak a részeként valósul meg, és évről évre hozzájárul ahhoz, hogy a magyar nyelvű óvodai nevelés elérhetőbbé váljon a horvátországi magyar családok számára.
A pályázat megvalósítását a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja.














