A szentlászlói Petőfi Sándor Kultúregyesület ifjúsági és menyecske tánccsoportja szeptember 6-án, pénteken fellépett a Szigetvári Néptánc Kör jubileumi népitánc-gáláján.
A Szigetvári Néptánc Kör 2003-ban alakult azzal a céllal, hogy a falun még meglévő, de rohamosan pusztuló népművészetet hozzáférhetővé tegye a nagyközönség számára. Az együttes arra törekszik, hogy a Kárpát-medence sokszínű néptánc-hagyományát megismertesse és felelevenítse. A Néptánc Kör látványos táncrendezvénnyel ünnepelte 10. évfordulóját a Zrínyi Napok rendezvénysorozat keretei között. Az eseményre meghívást kapott a szentlászlói kultúregyesület is.
– A baráti kapcsolatok révén számos magyarországi település rendezvényére eljutunk, itt bemutathatjuk azt a hagyományt, amit egyesületünk ápol – nyilatkozta Lapis János, a szentlászlói Petőfi Sándor Kultúregyesület elnöke.
A szentlászlóiaknak a következő hetekben több magyarországi fellépése is lesz: Kisdobszán, aztán testvértelepülésükön, Szentlászlón, de a pécsváradi Leányvásáron is vendégszerepelni fognak.
{fcomments}













