Újabb anyaországi kulturális központtal ismerkedtek a bellyeiek

35

A HMDK bellyei alapszervezete ismét tartalmas, közösségépítő kirándulást szervezett tagsága számára. A résztvevők ezúttal Szegedre látogattak el, hogy jobban megismerjék Magyarországnak e tőlünk távol eső nagyvárosát.

A HMDK bellyei alapszervezete évek óta gondoskodik arról, hogy tagjai ne csak a helyi közösség mindennapjaiban vegyenek részt, hanem élményekkel gazdagodva fedezhessék fel a magyar kultúra jelentősebb „fellegvárait”. Az efféle kirándulások elsősorban ismeretbővítő céllal jönnek létre, ugyanakkor kiváló alkalmat kínálnak arra is, hogy a közösség tagjai szorosabbra fűzzék kapcsolataikat.

A bellyeiek legutóbbi úti célja Szeged volt. A résztvevők múzeumokat, nevezetes épületeket és várostörténeti helyszíneket kerestek fel, hogy új tartalmakkal bővítsék ismereteiket.

Varga Gábor, a HMDK bellyei alapszervezetének elnöke hangsúlyozta: „Fontosnak tartjuk, hogy megismerjük anyaországunkat, történelmi múltunkat, a magyar kultúrközpontokat. Erre pedig a tudásbővítő kirándulások a legalkalmasabbak. Ilyenkor nemcsak tanulunk, hanem együtt vagyunk, beszélgetünk, és még összetartóbbá válik a közösségünk.”

A szegedi látogatás minden résztvevő számára maradandó élményt nyújtott, és a pozitív visszajelzések miatt a bellyei HMDK-ban már a következő úti célon gondolkodnak.

A programot a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatásából valósították meg.