A reformáció emléknapja Szentlászlón és Bellyén

71

Október a reformáció hónapja, amelynek utolsó napján, október 31-én világszerte megemlékeznek arról, hogy Luther Márton német Ágoston-rendi szerzetes és tanár 1517-ben ezen a napon tűzte ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. E jeles alkalomból a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház Szentlászlón, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház pedig Bellyén tartott hálaadó úrvacsorás istentiszteletet.

A bellyei magyar közösség az elsők között hozott létre HMDK-alapszervezetet még a menekültség idején, 1994-ben, Eszéken. Az azóta eltelt több mint három évtized alatt a szervezet fontos szerepet tölt be a helyi magyarság életében: közösségi programokat szervez, ápolja a hagyományokat, és aktívan részt vesz a magyar és horvát nemzeti ünnepek méltó megünneplésében.

Az idei közgyűlésre Varga Gábor, az alapszervezet elnöke készített beszámolót az elmúlt időszak tevékenységéről, kiemelve a klubélet, a kulturális rendezvények és a civil szervezetekkel ápolt kapcsolatok jelentőségét. Ezt követően sor került a tisztújításra is: a tagság bizalmát bírva Varga Gábor maradt az alapszervezet elnöke, míg a titkári feladatokat továbbra is Sárác János látja el.

A tagság egyetértett abban, hogy a jövőben is folytatni kívánják a közösségépítő munkát, különös tekintettel a fiatalabb nemzedék bevonására és a hagyományőrző programok megerősítésére.

Az alapszervezet a napokban az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiről is megemlékezett, tisztelettel adózva a hősök emlékének.