Dankó Pista magyarnóta-est Rétfaluban

16

Múlt pénteken újra megtelt az eszék-rétfalusi Népkör Magyar Kultúregyesület székháza, ahol hagyományos őszi rendezvényüket, a Dankó Pista magyarnóta-estet tartották meg.

A programra Eszékről és a környező településekről érkeztek nótakedvelők. A közönséget Farkas Ibolya, az est főszervezője köszöntötte, majd rövid előadást tartott a magyar nóta keletkezéséről és kulturális jelentőségéről. Ibolya asszony hangsúlyozta: a nótázás műfaja ma már egyre inkább háttérbe szorul, a fiatalabb generációk körében alig ismert, pedig igazi kultúrkincs, a magyar nemzeti értékek közé tartozik, ezért a szervezők szívügyüknek tekintik, hogy átadják a nóta szeretetét azoknak, akiket meg tudnak szólítani.

A rendezvényen részt vett dr. Császár Zoltán, Magyarország eszéki konzulja is.

Az esemény a zágrábi Kisebbségi Tanács és Eszék város támogatásával valósult meg.