Dályhegyi néptáncfesztivál:élnek a hagyományok

19

Szombaton ismét benépesült a dályhegyi kultúrotthon: a színpadon megjelentek a színes magyar népviseletek, dobbant a csizma, perdültek a szoknyák. A Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület által immár hetedik alkalommal megszervezett néptáncfesztivál az ősz egyik legszebb eseményévé nőtte ki magát a kis településen.

A rendezvénynek kettős szerepe van: egyfelől hálás viszonzása azoknak a meghívásoknak, amelyeket a helyi tánccsoport a régió különböző közösségeitől kap, másfelől a hagyományőrzés szolgálata. Ez utóbbi talán még fontosabb, hiszen Dályhegy magyar közössége egyre erősebb asszimilációs nyomással szembesül, és minden ilyen alkalom lehetőség arra, hogy újra és újra megéljék és továbbadják őseik kulturális kincseit. Míg a tavaszi Virágfesztivál a természet pompáját ünnepli, addig az őszi néptánckavalkád a magyar népviseletek ragyogásával borítja be a falut. 

A műsorban a házigazda dályhegyi tánccsoport mellett több vendégegyüttes is színpadra lépett: a kiskőszegi HMDK-alapszervezet Liliom gyermektánccsoportja, az eszék-rétfalusi Népkör népitánc-együttese, a kopácsi Tavirózsa néptánccsoport. Tóth Annamária egy népdal előadásával tette teljessé az estet. A színes program nemcsak a tánc szépségét prezentálta, hanem a magyar népzene és népdal gazdag világát is.

A meghívott vendégek között volt Matijević Olivér, a HMDK ügyvezető elnöke és Magdó János eszéki magyar főkonzul is.

A rendezvény a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatásával valósult meg.