Szüreti hagyományok Sepsén – közösségi ünnep egyre több résztvevővel

78

A szőlőszüret nem csupán munka, hanem egyben ünnep is: közösségteremtő alkalom, amely összekapcsolja a múlt értékeit a jelen örömeivel. Ezt bizonyította vasárnap is a HMDK sepsei alapszervezete, amely a hagyományokhoz híven kalákában szüretelte le kis ültetvényének termését.

Az eseményre idén a megszokottnál is több helyről érkeztek: a helyi tagok mellett ott voltak a rijekai alapszervezet tagjai, de jöttek Vinkovciról, Laskóról, Várdarócról és Kopácsról is. A munkából a helyi magyar általános iskola diákjai is kivették részüket, így a legfiatalabb nemzedékek tagjai is testközelből élhették át a szüret élményét. A szüretelők között volt Jankovics Róbert parlamenti képviselőnk is, aki családjával együtt minden évben örömmel veszi ki részét a munkából. A betakarítási ünnepre Magdó János eszéki magyar főkonzul is ellátogatott.

A szőlőművelés és a borászat kultúrája évezredekre nyúlik vissza, s noha Sepsén ma már csak kevesen foglalkoznak vele, a HMDK helyi alapszervezete tudatosan őrzi és ápolja e hagyományt. Székházukhoz pince és egy kisebb szőlőültetvény tartozik, amelyet közösen művelnek, és ősszel együtt szüretelik le a termést. Ez a közös munka azonban többről szól, mint a szőlő leszedéséről: egyben közösségi találkozási alkalom, amelyen a fiatalok megtapasztalhatják, mit jelent a hagyomány tudatos ápolása.

A vasárnapi szüret is jó hangulatban telt. Hamar megteltek a vödrök, a szőlőfürtök a darálóba, majd a présbe kerültek, miközben a présház előtt nagy kondérban főtt az ebéd.

A közös szüret minden évben emlékeztet arra, hogy a szőlő és a bor kultúrája nem csupán a termésről, hanem a közösségről, az együtt töltött időről, a hagyományok továbbadásáról szól. A sepsei egyesület tagjai ezért tartják fontosnak, hogy minden évben megszervezzék ezt a programot, amelyhez immár távolabbról is szívesen csatlakoznak baráti egyesületek tagjai.

A sepsei egyesület szüreti programját a zágrábi Kisebbségi Tanács és a Bethlen Gábor Alap támogatta.