A kukorica és a hagyományőrzés találkozása

61

Az újbezdáni Művelődési és Művészeti Egyesület a hétvégén rendezte meg őszi fesztiválját, amely a térség egyik legismertebb növényéről, a tengeriről, azaz a kukoricáról szól. A szervezők számos programelemmel tették színessé a kétnapos rendezvényt.

Régiónkban valamennyi településnek megvan a maga ünnepe, mely az adott helységre jellemző gasztronómiai vagy kulturális hagyomány köré épül. Az újbezdániaknak két nagy rendezvényük van az évben: az egyik, a tavaszi a májusfa körüli szokásvilágra épül, míg a másikat, az őszi rendezvényt egy a településen is népszerű gabonafajta, a kukorica ihlette. Így született meg a kukoricafesztivál, melyet a hétvégén tartottak meg ötödik alkalommal a helyi Magyarok Otthona udvarában.

– Újbezdánban sokan termesztenek kukoricát, ami köré, úgy gondoltuk, érdemes fesztivált kerekíteni, hiszen a kukorica sok szerepet kaphat egy rendezvényen: megjelenik a gasztronómiában, a dekorációban, illetve játékokon keresztül mutatjuk be a betakarítási munkákat – nyilatkozta lapunknak Horvát Ibolya, az újbezdáni Művelődési és Művészeti Egyesület elnöke.

Szombaton került sor a kukoricás játékokra

A fesztivál látogatóit pompás őszi díszlet fogadta, amelyben ezúttal is rangos helyet kapott a Gizi névre keresztelt „kukoricakirálynő”, az őszi termésekkel dekorált bábu. A kisebbek a kukoricaszárból épített kunyhóban lelték örömüket, de hosszú gyereksor állt a lufihajtogató asztalánál is.

A többi standról a helyi és környékbeli termelők kínálták portékáikat, a kürtőskalácsos sütödéjéből finom illat csalogatta a járókelőket a fesztiválra. A kicsiket légvár, arcfestés, hajfonás, cukorágyú és buborékeső várta. A nagyobbak a csuhéfonásban és a hagyományos kovácsmunkában próbálhatták ki magukat.

Szombaton került sor a kukoricás játékokra, amelyekre ezúttal négy csapat nevezett be, az elsők a csúzai vendégek lettek. Az első este táncmulatsággal zárult, a zenét Keresztes József és Kurel Goran szolgáltatta.

Vasárnap a kultúráé volt a főszerep

A résztvevőket az egyesület vezetői, Horvát Ibolya asszony és Pálinkás Júlia köszöntötte, majd Jankovics Róbert, magyarságunk parlamenti képviselője és Magdó János eszéki magyar főkonzul szólaltak föl, méltatva a rendezvényt, valamint az egyesület munkáját.

Őket a fellépők követték a színpadon, sokszínű műsorukkal igyekeztek lenyűgözni a látogatókat. Fellépett a házigazdák Szivárvány Népdalköre, a helyi Hagyományőrző Egyesület gyermektánccsoportja és népzenei műhelye, a beremendi (Magyarország) horvát kultúregyesület gyermek és felnőtt tánccsoportja, az Alfalusi Vegyes Kar és a csúzai Csárdás néptáncegyüttes, Mijin András a magyarországi Drávaszerdahelyről pedig betyárdalokat énekelt.

A kultúrműsor után a résztvevők háromszínű, piros, fehér és zöld léggömböket eresztettek égnek. Az újbezdániak azt mondták, számukra ez a gesztus az összetartozást és a barátságot jelképezi. Jelentőségteljes volt számukra, hogy a szél Magyarország irányába vitte a léggömböket.

Az eseményt a zágrábi Kisebbségi Tanács, a Bethlen Gábor Alap, a Csoóri Sándor Program, a HMDK, a Petlovaci járás, a Drávaszerdahelyi (Magyarország) önkormányzat, valamint Koller László, Drávaszerdahely polgármestere támogatta.