Lelkesedéssel és hozzáértéssel alkotnak a sepsei festőszekció tagjai

38

A HMDK sepsei alapszervezete szombaton festőtábort és kiállítást szervezett, a festmények arról tanúskodnak, hogy a szekció sokat fejlődött, amelynek a felnőtteken kívül gyerektagjai is vannak.

Már több éve, hogy a sepsei HMDK-alapszervezet keretében festőszekció is működik szépszámú résztevővel, akik heti rendszerességgel gyűlnek össze alkotni.

A HMDK sepsei alapszervezete szombaton festőtábort szervezett, melyen a csoport állandó résztvevőin kívül voltak más alkotók is a környező falvakból, a témát mindenki szabadon választhatta. A táborban készült alkotásokból, valamint a szekció korábbi munkáiból délután kiállítást nyitottak.

A tárlaton Sipos Zoltán, az egyesület vezetője köszöntötte a vendégeket, majd Jankovics Róbert parlamenti képviselő, a HMDK elnöke szólt az egybegyűltekhez, elismerését fejezve ki a sepsei egyesületnek és az alkotócsoportnak, mint mondta, pont ezért hozták létre a sepsei magyar ház egyik termében a galériát, hogy helyet biztosítsanak a falu nagyszerű alkotóinak a közös munkához, az együtt fejlődéshez. Részt vett az eseményen Predrag Petrović, a Hercegszőlősi járás elöljáró-helyettese és Željka Kolarić járási hivatalvezető is.

– Büszkék vagyunk a festőcsoportunkra, és nagyon örülünk annak, hogy csatlakoztak a csoporthoz gyerekek is, akik olyan jó vezetők mellett, mint Barat Drago, Keresztes Árpád és Jáger János, gyorsan fejlődnek. Számos kiállításunk is volt már, idehaza és Magyarországon is, azt gondolom, fontos, hogy legyen hely, ahol megmutathatják az alkotók a munkáikat, mert a visszajelzés jó motiváció számukra – mondta Prosszer Horvatin Szanella, a sepsei HMDK-alapszervezet alelnöke.

Hozzátette, nagyon örülnek az újonnan nyílt galériájuknak is a festőcsoport által használt helyiség előterében, amelyet „Barát Galériának” neveztek el, s amelyet egy csodaszép, szőlőmintás vaskerítés választ el az udvartól.

A szőlőminta egyébként nem véletlen, az egyesület saját szőlőt művel és bort is készít. A megnyitó utáni fogadáson egyelőre a tavalyi nedűvel kínálták a vendégeket, de hamarosan sort kerítenek az idei szüretre is.