Csúza: szüreti fesztivál jóféle hegyaljai borokkal

41

Igazi falusi mulatságra került sor Csúzán a hétvégén, ahol ismét megrendezték a hagyományos szüreti fesztivált: fogathajtó verseny, néptáncos felvonulás, utcabál és hegyibabfőző-verseny alkotta az esemény programját.

Együtt ünnepelt a csúzaiak apraja-nagyja a hétvégén a kétnapos szüreti fesztiválon, szerencsére az időjárás is kedvező volt.

Az első esemény a már hagyományosnak nevezhető fogathajtó verseny volt. Fica János, a Csárdás tánccsoport elnöke, a szombati programok főszervezője elmondta, a fogathajtó versennyel a régi szüreti fesztiválokra is emlékeznek – 1997 óta szerveznek a faluban szüreti mulatságot –, kezdetben lovas szekeres felvonulások is a program részét képezték.

A résztvevők három kategóriában – gyorsasági, technikai fogathajtásban, valamint lovaglásban – mérték össze tudásukat. Idén is nagy érdeklődés övezte a megmérettetést.

Szombat délután a néptáncosoké volt a főszerep

A falu utcáit bejáró menetet a nagybodolyai zenészek vezették, majd a kultúrotthon udvarába visszatérve körcsárdással indult a műsor.

A fellépőket és a vendégeket Jankovics Róbert parlamenti képviselő, a HMDK elnöke, valamint Császár Zoltán eszéki magyar konzul köszöntötte, koccintással nyitva meg az eseményt.

A házigazda Csárdás néptáncegyüttes és a Hajnalcsillag gyermektánccsoport mellett felléptek a kiskőszegi HMDK-alapszervezet táncosai, az eszék-rétfalusi Népkör Magyar Kultúregyesület, valamint egy pélmonostori szerb kultúregyesület néptáncosai is. A rendezvény különleges színfoltja volt Csapó Alex produkciója, aki a bíró szerepében hegedűjátékával nyűgözte le a közönséget. A bíróné Gorjanac Szilvia volt. Fica Kornélia és Solti Anasztázia egy saját szerzeményű alkalmi dallal örvendeztették meg a nézőket. A műsort Fica Lili és Gettó Luca vezette, akik a népi tánccsoport erdélyi útjáról hazahozott ízes székely nyelvjárással szóltak a közönséghez.

Egy jó szüreti fesztivál elképzelhetetlen finom borok nélkül – a boros stand mögött állók zamatos hegyaljai nedűket töltöttek, méghozzá egyedi, Csúzai szüreti fesztivál feliratos borospoharakba. A csúzai Kováts, Fica és Kollár pincészetek, a vörösmarti Mészáros, valamint a karancsi Szabó pincészet boraiból válogathattak a látogatók.

A rendezvény fénypontja természetesen a szüreti bál volt, ahol Keresztes József és Kurel Goran húzta a talpalávalót, a mulatság késő éjszakába nyúlt.

Családias hangulatú hegyibabfőző-verseny

Vasárnap sem maradt el a jó hangulat: a hegyibabfőző-versenyt a Jókai Mór Kultúregyesület szervezte, ezúttal tizenkét csapat nevezett be. A zsűri – Dobó Lilla, Győrfi Krisztina és Mršić Jozo – nem kis feladat elé nézett, hiszen minden bográcsban finomabbnál finomabb étkek rotyogtak. Döntésük alapján Győrfi Ferenc főztje lett az első helyezett, a második Nagy Lajos, Kozár József pedig „bronzérmes” lett babgulyásával.

A zene, a tánc és a közös ünneplés vasárnap is estig kitartott. Ha a szőlőtermés is olyan jó lesz, mint a hétvégi hangulat, a gazdáknak sem lehet majd okuk panaszra.

A csúzai szüreti fesztivál megrendezését a Bethlen Gábor Alap, valamint a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatta.