A zene ereje újra összehozta a Drávaszög és a környező régiók énekkarait. Szombaton a szentlászlói Rozmaring énekkar kórusszemlét rendezett a helyi vadászházban. A rendezvény a különböző magyar közösségek közötti kulturális kapcsolatok erősítését is szolgálja.
A szentlászlói Rozmaring énekkar 2013-ban alakult, és azóta is aktívan részt vesz a régió kulturális életében, évente számos fellépéssel Szlavóniától a Drávaszögön át a tengermellékig. A kórustalálkozó célja nemcsak a zenélés örömének megosztása, hanem a baráti kapcsolatok ápolása is, hiszen a résztvevő egyesületek mindegyikével több éve tart a kapcsolat.
Az idei rendezvényen a házigazdák mellett fellépett az Alfalusi Vegyes Kar, a sepsei Népdalkör, valamint az ójankováci, a várdaróci, a kórógyi, a pélmonostori és az újbezdáni énekkar is. A résztvevők repertoárján főként magyar népdalok szerepeltek, amelyek a hagyományokat és a közösségi összetartozást egyaránt kifejezték.
A rendezvényt a zágrábi Kisebbségi Tanács, az Ernestinovói járás magyar kisebbségi önkormányzata és a szentlászlói HMDK-alapszervezet támogatta, így biztosítva, hogy a kultúra és a közösségi élmény minden résztvevő számára elérhető legyen.



