Augusztus 13-án a horvát honvédő háborúban elesett várdaróciak emlékét őrző táblánál gyűltek össze az áldozatok családtagjai, barátai, katonatársai, valamint a helyi civil szervezetek képviselői, hogy koszorúzással és gyertyagyújtással adják tiszteletük tanújelét. A Várdaróc Labdarúgó-egyesület pedig a hétvégi mérkőzésen emlékezett meg az elesett honvédőkről.
Litarić Ivica 1993. augusztus 13-án esett el. A Baranja nevet viselő honvédezred tagjaként a Szarvas és Eszék közötti megfigyelőállomáson lőtték le a csetnikek két katonatársával együtt (közülük az egyik a harmincéves Bangó József Dodó volt). Ivica még a 25. születésnapját sem érte meg. Fehér József és Gerber Lajos 1995. november 1-jén estek el.


Augusztus 13-át az egykori várdaróci helyi választmány nyilvánította emléknappá. Ezen a napon gyűltek össze idén is az áldozatok családtagjai, barátai, katonatársai, valamint a várdaróci civil szervezetek képviselői, a futballklub, az eszéki veterán katonai rendőrség küldöttjei és Željko Cickaj, a Bellyei járás elöljárója a faluközpontban álló emléktáblánál, hogy elhelyezzék koszorúikat és gyertyát gyújtsanak emlékükre.
A Várdaróc Futballklub is fontosnak tartja, hogy egykori játékosaik emlékét megőrizzék, ezért idén a szombati felkészülési meccs kezdete előtt tisztelegtek Fehér József, Gerber Lajos és Makovec István emléke előtt.
