Kalásznap Vörösmarton – hagyományőrzés és közösségépítés babbal, tánccal és muzsikával

65

Fél évtizede annak, hogy a vörösmarti Baranyai Júlia Kultúregyesület elindította nyári fesztiválját Kalásznap néven, amellyel a gabona betakarítását ünneplik. Az idei programon néptáncszemle és babfőzőverseny szerepelt.

Vörösmart neve régóta egyet jelent a minőségi borral és a hangulatos pincesorokkal, de a hegyaljai falu életében a szőlőművelésen kívül más mezőgazdasági ágazatok is jelen vannak. A helyiek öt éve döntöttek úgy, hogy a búza és árpa aratásának végét egy saját ünneppel, a Kalásznap megrendezésével teszik emlékezetessé. A fesztivált a Baranyai Júlia Kultúregyesület szervezi, amely az idei évben minden eddiginél színesebb programmal várta a látogatókat.

– Fontos megjegyezni, hogy Vörösmarton sem csak a szőlőművelésben merül ki a mezőgazdaság, itt is sokan foglalkoznak egyéb kultúrával, például gabonatermesztéssel. A Kalásznap célja éppen az, hogy erre is felhívjuk a figyelmet – mondta el lapunknak Fábiján Melissza, az egyesület alelnöke.

A rendezvény a nemrég átadott, impozáns Magyarok Otthonában kezdődött kultúrműsorral. A megnyitón Midlinszki István, az egyesület elnöke köszöntötte a vendégeket, kiemelve, hogy az új épületnek köszönhetően most először nincs szükség ide-oda költözésre.

– Huszonhat főzőcsapatunk volt, ami Vörösmart méretéhez képest nagyon szép szám. Összesen több mint háromszáz résztvevőt köszönthettünk a rendezvényünkön – hangsúlyozta.

A megnyitó után öt néptánccsoport lépett színpadra: bemutatkozott a pélmonostori Csillagocskák és Csillagszeműek tánccsoport, az eszék-rétfalusi Népkör Magyar Kultúregyesület tánccsoportja, a kopácsi Tavirózsa néptáncosai és a pécsi Mecsek táncegyüttes. Ezt követően a zenéé lett a főszerep: a Pertlik zenekar gondoskodott a kiváló hangulatról.

A vörösmarti Baranyai Júlia Kultúregyesület keretében működő amatőr kézműves szekció egy tárlat keretében mutatta be tevékenységét. A csoport tavaly alakult Fábiján Kornélija vezetésével, több korosztály alkotja, és heti rendszerességgel gyűlnek össze, hogy közösen kreáljanak dísztárgyakat. Alkotásaikkal készülnek vallási és nemzeti ünnepeinkre is, s miközben kiélik kreativitásukat, társalgással töltik az időt. A Kalásznapon legújabb műveiket mutatták be.

Huszonhat csapat részvételével zajlott a főzőverseny

A szombati főzőverseny igazi közösségi eseménnyé vált: a résztvevők a babgulyásukat változatos módon gazdagították kolbásszal, szalonnával, füstölt hússal. A zsűri döntése alapján az eszék-rétfalusi Népkör MKE csapata nyerte meg a versenyt, őket a kiskőszegi Sipos Vég Gabriella és a vörösmarti Pinkert János követte a képzeletbeli dobogón. Majd táncmulatság következett, ahol  Gajić Ervin és Kurel Goran húzták a talpalávalót.

A szervezőknek a Kalásznappal az volt a céljuk, hogy egy kis színt vigyenek a település életébe, ami immár ötödik éve sikerül is nekik.

A rendezvény a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatásával jött létre.