Mozgalmas volt a június a HMDK újgráci egyesületének hagyományőrző csoportjai számára – négy vendégszereplésük is volt a környező településeken.
A Verőce-Dráva menti megyében élő maroknyi magyarság közösséggé kovácsolásában nagy szerepe van a HMDK újgráci egyesületének, amely vallja, hogy közösségként csak akkor lehetünk sikeresek, ha vállaljuk identitásunkat, gyökereinket, és ha megőrizzük hagyományainkat. Megalakulása óta dolgozik azon, hogy ottani nemzettársaink a tömbmagyarságtól távol eső kis közösségben megmaradjanak.
Szakcsoportjai, vagyis a magyar népi tánccsoport, az énekkar és a zenekar büszkén mutatják be produkcióikat a régiójukban megrendezett nemzetiségi szemléken.
A múlt hónapot is rendkívül aktívan töltötték az egyesület hagyományőrző csoportjai, négy vendégszereplésük is volt. Június 7-én résztvevői voltak a Sveti Đurađon megrendezett verőcei magyar egyesületek találkozójának, valamint a Dugo Selo Lukačko településen tartott, sorrendben negyedik gyermek folklórszemlének is. Június 27-én a suhopoljei gyermek néptáncfesztiválon képviselték magyarságunkat, 28-án pedig a Dežanovaci Magyarok Közösségének Trojeglava településen rendezett kultúrműsorában léptek színpadra.
A HMDK újgráci egyesületének múlt havi tevékenységéből is látszik, hogy mindegyik szakcsoportjukban nagyon lelkesen dolgoznak a tagok, így van ez már több mint harminc éve, és talán a legfontosabb, hogy a gyerekek is részt vesznek a munkában, biztosítva a magyar szervezet fennmaradását.

