Kiskőszegi falunap a Zöld-szigeten

146

Szombaton ünnepelték falujuk napját a kiskőszegiek. Kultúrműsor, gyerekfoglalkozások, koncertek és halfőzőverseny gazdagították a programot, amelyre a kiskőszegi Zöld-szigeten került sor.

Habár lógott a lába az esőnek, szerencsére „visszatartották” magukat a felhők, hogy kellemes időben ünnepelhessenek a kiskőszegiek a szabadban, a Duna-parti Zöld-szigeten. A falunapra szombaton került sor, de a programsorozat keretében zajlott a csütörtöki megemlékezés is Nepomuki Szent Jánosra, a hajósok, halászok, hidak, vízimolnárok védőszentjére, valamint a Duna áldozataira.

Régebben a Duna sokaknak biztosított megélhetést Kiskőszegen, az emberek nagy része halászattal foglalkozott.

Kubik Krisztinától, a kiskőszegi HMDK-alapszervezet titkárától, az egyik szervezőtől megtudtuk, az 1965-ös árvíz következtében többen is odavesztek a halászok közül. Ezért sokat jelent a kiskőszegieknek védőszentjük, Nepomuki Szent János napja (május 16.), amelyről idén is szentmisével emlékeztek meg, majd a helyi tűzoltók közreműködésével minden résztvevő mécsest gyújtott, és elsétáltak a Duna-partra, ott vízre bocsátották a lampionokat, így emlékeztek meg mindazokról a helybéliekről, akik a folyóba vesztek.

Ehhez a dátumhoz kötötték a falunapot is, amely idén negyed évszázados, ugyanis sorrendben a huszonötödiket tartották.

Jankovics Róbert: „A nagyszabású rendezvényeinkkel példát mutatunk a fiataloknak”

Kubik Krisztina köszöntötte az egybegyűlteket, többek között Jankovics Róbertet, a horvátországi magyarok parlamenti képviselőjét, Magdó János eszéki magyar főkonzult, Valentina Avdičevićet, a Darázsi járás képviselőjét, akik ugyancsak felszólaltak.

Valentina Avdičević asszony gratulált a rendezvény házigazdáinak, a tánccsoportokat alkotó gyerekeknek és a közösségnek is, hiszen az önkéntes munkából, amellyel a falunap megvalósult, mindenki, a település valamennyi civil szervezete kivette a részét.

Magdó János is elismerését fejezte ki a település vezetőinek, mint mondta, látja, hogy sokat fejlődött a falu néhány év alatt. A jövőben is számíthatnak a külképviselet támogatására, illetve az anyaországgal való szoros kapcsolatból fakadó előnyökre.  

Jankovics Róbert a falunappal kapcsolatosan azt hangsúlyozta, akárcsak a többi nagyszabású magyar rendezvény régiónkban, nemcsak a közösségi kapcsolatápolás szempontjából fontos, hanem azért is, hogy példát mutassunk a fiataloknak, hogy van hely, ahol egymás közt magyarul beszélhetnek, hogy lássák, ez a világ az övék marad.

Táncos, dalos kultúrműsor

A kultúrműsort a Nagypiszanicai Magyarok Közösségének gyermektánccsoportja nyitotta meg, majd a HMDK kiskőszegi alapszervezetének Liliom gyermektánccsoportja lépett színpadra legújabb (somogyi) koreográfiájával, amit Lieszkovszky Tamás koreográfus tanított be nekik. Új somogyi népviseletet is varrattak a táncosoknak a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatásának köszönhetően. A műsor szívmelengető pillanata volt, amikor a laskói általános iskolában rendezett Kőgyesi Melitta Népdaléneklő Verseny fiatal résztvevői énekeltek el egy-egy népdalt.

A csúzai Csárdás népi táncegyüttes, végezetül pedig a kiskőszegi HMDK-alapszervezet Kisasszonyok és Legények tánccsoportja lépett színpadra.

Gyerekfoglalkoztatók

A kiskőszegi székhelyű Island Pirate’s MC motoros klub idén is rendezett játékos foglalkoztatót gyerekeknek, ügyességi és honismereti csapatépítő játékokra került sor. Hangos zsivaj, jó sok kacagás jellemezte a programot, a gyerekek és a motorosok egyaránt beleélték magukat a mókába. Simits Ernő, a klub egyik oszlopos tagja, a játékok szervezője lapunknak úgy nyilatkozott, a foglalkozás során nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy megfogalmaztassák a gyerekekkel, mit szeretnek a falujukban, miért jó kiskőszeginek lenni. Klubtársaival fontosnak tartják a példamutatást, ezért is vesznek részt valamennyi közösségi programban, például a szüreti mulatságban vagy a hulladékgyűjtő akcióban.

A Liliom gyermektánccsoport vezetői, tagjai is tartottak foglalkozást Juhász Gabriellával, a tánccsoport vezetőjével az élen, a nemezelés technikáját mutatták meg az érdeklődő gyerekeknek, fiataloknak, akik örömmel vették ki a részüket a tevékenységből, melynek eredményeképpen szép nemezvirágok készültek.

Az egész Kárpát-medencéből érkeztek vendégek

A kiskőszegiek számára a falunap – akárcsak a szüreti fesztivál – a kapcsolattartásról is szól, ilyenkor vendégül láthatják azokat az egyesületeket, településeket a közelebbi régióból és szerte a Kárpát-medencéből, amelyekkel főként a hagyományápolás révén kerültek kapcsolatba. Ezúttal a magyarországi Bátáról, Kölkedről, Érsekhalmáról és Érsekcsanádról, a vajdasági Bezdánból és Ludasról, az erdélyi Csíkszentkirályról, a felvidéki Királyfiakarcsáról is érkeztek vendégek.

– A magyarországi Érsekcsanád nekünk testvértelepülésünk, és a kiskőszegiek is szoros kapcsolatban állnak vele, innen a kapcsolat. Jó látni az itteni kis magyar közösség összetartását és azt is, hogy milyen színvonalas programot szerveztek. Távol vagyunk egymástól, több mint 700 kilométerre, de nem szabad elfelejteni, hogy valamikor ez egy ország volt – nyilatkozta lapunknak Székely Ernő, a két és fél ezer lakosú, 90 százalékban magyarlakta Csíkszentkirály polgármestere.

80 bográcsban főtt a hal

A kiskőszegi falunapi programnak szerves részét képezi a halpaprikásfőző-verseny, ami teljesen indokolt, hiszen Kiskőszeg/Batina a Duna partján fekszik. A lebonyolításában idén is közreműködött a helyi halászegyesület is, összesen 80 bográcsban rotyogott a paprikás, a jó főzéshez és jó vacsorához pedig a Pertlik zenekar húzta a mulatóst. Sokan vettek részt a csárdásban, de a magyar retróslágereket is szerette a közönség. Az eredményeket Sipos Sándor, a Darázsi járás elöljáró-helyettese, a rendezvény szervezője hirdette ki: a zsűri szerint az idei legjobb halpaprikást a kiskőszegi Valkai Renato készítette. Az ünneplés az eredményhirdetéssel természetesen nem ért véget, a Mejaši zenekar csábította táncra a résztvevőket.

A falunapi fesztivált gazdag gasztronómiai kínálat jellemezte, süteményesek, kürtőskalács-sütöde és street food-os gondoskodtak róla, hogy ne maradjanak éhen a résztvevők, a gyerekek pedig kiugrálhatták magukat a légvárban. 

A rendezvény a zágrábi Kisebbségi Tanács, a Bethlen Gábor Alap, a Darázsi járás és a HMDK támogatásával valósult meg.