Hétfőn a Drávaszögbe látogatott Nacsa Lőrinc magyar nemzetpolitikai államtitkár Jankovics Róbertnek, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) elnökének, a horvátországi magyarság parlamenti képviselőjének a meghívására. A találkozó során a szervezet vezetői fogadták és tájékoztatták a magyarságunkat érintő legfontosabb kérdésekről.
A HMDK vezetői fogadták hétfőn Nacsa Lőrinc nemzetpolitikai államtitkárt, aki kinevezése óta Jankovics Róbert HMDK-elnökkel már többször is találkozott, de most először tett nálunk látogatást.
A megbeszélésen a horvátországi magyarság helyzetével összefüggő aktualitásokról tájékoztatták az államtitkárt, valamint a különböző programok eddigi eredményeit értékelték, és a jövőbeni terveket is vázolták.
A találkozó után megnézték a Várdaróc FC épülő futballakadémiáját, ahol a klub elnöke, Kiss Attila tájékoztatta a vendéget a munkák pillanatnyi állásáról.
Az államtitkár úgy nyilatkozott, hogy Várdarócon és Bellyén is látható, hogy a horvátországi magyar közösség erős és egységes, és, mint mondta, a jövőben is számíthatnak a magyar kormány támogatására.
A HMDK elnöke is elmondta, hogy a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a HMDK az együttműködés révén továbbra is közösen tud tenni a horvátországi magyar közösség megmaradásáért.
– Ahogy azt az utóbbi másfél évtizedben megtapasztaltuk, Magyarország kormánya továbbra is partnerként viszonyul a törekvéseinkhez, továbbra is támogatja a közösségünk számára fontos ügyeket. Államtitkár úr is megerősítette, hogy nincs okunk aggodalomra egyetlen érintett projekt, ügy kapcsán sem. Úgy látom, hogy a nemzetpolitikai célok ebben az évben is meg tudnak valósulni, az eddigi együttműködések azt eredményezték, hogy ma Horvátországban jó magyarnak lenni. Köszönjük Nacsa Lőrinc államtitkár úrnak a hozzáállását és a nekünk fontos ügyek támogatását – mondta Jankovics Róbert.
![](https://kepesujsag.com/wp-content/uploads/2025/02/04-GI7A5546-3-1024x683.jpg)
![](https://kepesujsag.com/wp-content/uploads/2025/02/04-nacsa-vardaroc-fc22_n-1024x683.jpg)
Nacsa Lőrinc
Nacsa Lőrincet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jelölte a nemzetpolitikáért felelős államtitkári posztra, majd Sulyok Tamás köztársasági elnök november 15-ei hatállyal nevezte ki az októberben váratlanul elhunyt Potápi Árpád János szellemi és politikai örökségének folytatására a határon túli magyarok képviselete és a nemzeti összetartozás erősítése révén.
Nacsa Lőrinc 2009 óta tagja az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetségnek, később a szervezet munkacsoport-vezetője, 2015 óta elnöke, illetve 2017 óta a KDNP ügyvezető elnökségének munkájában is részt vesz.
A politikus 2018 óta országgyűlési képviselő, a KDNP frakciójának szóvivője, tagja a külügyi, valamint a népjóléti bizottságnak. Továbbá 2022 óta a KDNP frakcióvezető-helyettese.
2023-tól a Nemzeti Vallásturizmus Intézkedési Terv megvalósításáért felel miniszteri biztosként.