Kárpát-medencei iskolatalálkozón a laskóiak

194
07-iskolatalalkozo-1

A XIV. Kárpát-medencei Magyar Iskolatalálkozó keretében május 8-12. között egy-egy erdélyi, felvidéki, vajdasági, anyaországi, kárpátaljai és horvátországi iskola tanulói gazdag programsorozat keretében ismerkedtek egymás életével és Kárpátalja történelmi nevezetességeivel.

A piliscsabai Ward Mária Iskola 2000-ben hívta életre a Kárpát-medencei iskolatalálkozókat, amelyben hat ország magyar általános iskolái vesznek részt. Bácskertes, Piliscsaba, Komárom, Aklihegy és Etéd mellett a horvátországi Laskói Általános Iskola is tagja a programnak. A háromnapos rendezvény idei házigazdája a kárpátaljai Aklihegy iskolája volt.

A nyitóünnepségen Mocsáry Dezső piliscsabai tanár, a Kárpát-medencei magyar iskolatalálkozók kezdeményezője és szervezője hangsúlyozta, hogy az évente más-más országban tartott találkozók célja az, hogy közelebb hozza egymáshoz a különböző államok területén élő fiatalokat, tudatosítva bennük az egy nemzethez való tartozásukat.

A találkozó résztvevőit levélben köszöntötte Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a rendezvény fővédnöke, aki írásában a többi között kiemelte: „A Kárpát-medencei Magyar Iskolák Találkozójának megszervezésével Önök egy olyan programot működtetnek, amely kiállta az idő próbáját, hiszen az emberi, a közösségi kapcsolatokra építve, hat régió iskoláit összefogva, immár 14. esztendeje azon dolgoznak, hogy eltüntessék a szocialista-kommunista uralmak által a nemzet testén és lelkén ejtett sebeket.” A házelnök egyben reményét fejezte ki, hogy az aklihegyi találkozóhoz kapcsolódó konferencia – melynek témája, lévén az idei esztendő a kisiskolák éve, a Kárpát-medencei kisiskolák aggasztó helyzete, a tanulói létszám csökkenése – segíteni fogja a magyar kormányt nemzetstratégiájának a megvalósításában.

– Ezúttal is családoknál szállásoltak el bennünket, így a gyerekek közvetlenül megtapasztalhatták, hogy milyen körülmények között élnek ottani magyar diáktársaik. Nagyon gazdag programmal készültek vendéglátóink. Az ünnepélyes megnyitót követően minden iskola bemutatkozott. Az idei találkozót Petőfi Sándor születése 190. évfordulójának szentelték, így egy irodalmi vetélkedőn is összemérték tudásukat a diákok, de volt táncház, népdalbemutató, és a környék nevezetességeit is megmutatták nekünk – mondta el lapunknak Kriják Diána, a laskói diákok egyik kísérőtanára.

A laskói általános ikolából nyolc diák és két kísérő tanár, Ognjenović Kettős Zsuzsanna és Kriják Diána vettek részt a találkozón, amely hagyományosan gálaműsorral zárult, ahol a csoportok táncoltak és énekeltek, majd táncmulatságon búcsúztak el egymástól a házigazdák és a vendégek.

iskolatalalkozo-3

 

{fcomments}