Magyar bállal ünnepelte megalakulásának 30. évfordulóját a HMDK Split-dalmát megyei alapszervezete

13

A HMDK Split-dalmát megyei egyesülete múlt pénteken tartotta hagyományos magyar bálját és egyben megünnepelte megalakulásának a 30. évfordulóját. Az esemény idén sem csak a spliti magyaroknak szólt, hanem a városban élő más nemzeti közösségeknek is.

Idén 30 éve, hogy a HMDK Split-dalmát megyei alapszervezete létrejött, azóta a helyi magyar közösség nyelvi és kulturális identitásának fennmaradásáért és a magyar nyelv ápolásáért dolgoznak a tagjai.

Megalakulása óta támogatásban részesíti a város és a megye is. Székhelyet is biztosítottak a magyar egyesület számára, ahol tagjai hetente találkoznak. Nemzeti ünnepeink alkalmából megemlékezéseket tartanak, és évente ismétlődő rendezvényeik is vannak.

A magyar bál is ezek közé tartozik, az ideire pénteken került sor, melynek keretében megünnepelték egész éves munkájukat.

A mulatságon a Pertlik Zenekar zenéjére táncolhattak a résztvevők, nemcsak a város magyarjai, hanem az itt élő más nemzeti közösségekhez tartozók is. A rendezvényen a HMDK Split-dalmát megyei alapszervezetének Dankó Pista nevű zenekara és a HMDK csúzai Csárdás egyesület néptánccsoportja adott elő zenés-táncos műsort. Természetesen az esemény jó alkalom volt arra is, hogy oklevéllel köszönjék meg mindazoknak a munkáját, akik hozzájárultak az egyesület sikeres működéséhez.
– Az elmúlt évek során számos barátot, ismerőst nyertünk meg egyesületünknek, ezáltal pedig egyre többen ismerték meg kis magyar közösségünket. Úgy gondolom, hogy van jövőnk is, mert harminc év után is fontos szerepet töltünk be a régió és a város magyarságának életében. Örülünk, hogy tevékenységünk hasznosságát mások is elismerik – mondta Tripolszki Anikó, a HMDK Split-dalmát megyei magyar egyesületének elnöke a szervezet jubileumi rendezvényét követően, hozzátéve azt is, hogy a jövő év elején egy kis füzetet is megjelentetnek az egyesület elmúlt öt évéről a Bethlen Gábor Alap támogatásával, ezzel is kiegészítve a 25. évfordulójukra napvilágot látott kiadványt.

A rendezvényen részt vett Jankovics Róbert, magyarságunk parlamenti képviselője, a HMDK elnöke, Ivo Staničić, Magyarország tiszteletbeli spliti konzulja, Split-Dalmát megye zsupánja képviseletében pedig Josip Matković, és ott volt Šibalin Klepac Zdenka, a HMDK Tengermelléki-fennsíki megyei egyesületének elnöke is, valamint a megye és a város kisebbségeinek képviselői.

Az eseményt a zágrábi Kisebbségi Tanács és Split-dalmát megye támogatta.