Ünnepi összejövetelek

38
Várdaróc

A horvátországi magyar közösségekben az elmúlt napokban is tartottak adventi programokat: alkalmi előadásokkal, kreatív foglalkozásokkal és ünnepi gasztronómiával hangolódtak a karácsonyra, és a gyerekek mindenhol örültek az ajándékoknak.

Kiskőszeg

A HMDK kiskőszegi alapszervezete szombaton tartotta évzáró műsorát. Sipos Krisztina, az egyesület titkára köszöntötte az egybegyűlteket, majd Juhász Hedda mondta el azt a népmesét, amellyel első lett az idei mesemondó vetélkedőn, Laskón. Az egyesület Liliom gyermektánccsoportja, valamint a Kisasszonyok és Legények néptáncegyüttes egy-egy koreográfiával örvendeztették meg a közönséget, az újbezdáni művelődési egyesület Szivárvány népdalköre karácsonyi énekeket adott elő, Komikus nevű színjátszó csoportja pedig egy alkalmi darabot mutatott be, amelynek végén megérkezett a télapó, hogy megajándékozza a gyerekeket. A gyermektánccsoport tagjai egy-egy utazótáskát is kaptak ajándékba, ami jól jön majd a vendégszereplések során.

A rendezvény a zágrábi Kisebbségi Tanács, a HMDK és a Darázsi járás támogatásával valósult meg.

Újbezdán

Az újbezdáni Művelődési Egyesület Komikus színjátszó csoportja A hóember és a zenekara című zenés darabbal örvendeztette meg a helyi gyerekeket legszebb ünnepünk előtt. A mesés színdarab végére a télapó is megérkezett, ajándékkal lepve meg a gyerekeket. A résztvevőket forralt borral, teával és mézeskaláccsal várták a házigazdák.

Kreatív kuckó néven adventi műhelyfoglalkozásokat is tartottak a legkisebbeknek.

Laskó

A laskói Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület minden évben szervez kórustalálkozót az adventi időszakban. Ilyenkor egy estére összegyűlnek a környék énekkarai, hogy együtt teremtsenek karácsonyi hangulatot a drávaszögi faluban.

– A fellépő kórusoknak idén is sikerült karácsonyi hangulatot varázsolniuk, aminek nagyon örülünk. Úgy gondoljuk, hogy az embereknek szükségük van ilyenkor egy kis lelki feltöltődésre, amihez mi ily módon tudunk hozzájárulni – nyilatkozta lapunknak Déra Kornélia, a laskói Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület elnöke.

Az eseményen részt vett dr. Császár Zoltán eszéki magyar konzul is.

Várdaróc

Várdarócon az egykori iskolaudvar, a mai tájház udvara tökéletes helyszíne a különböző rendezvényeknek. A Várdaróc Magyar Kultúregyesület itt rendezi adventi programjait is. Kicsik és nagyok közösen díszítették fel a karácsonyfát, emellett kreatív foglalkozás keretében is a közelgő ünnepre hangolták a gyerekeket, akiket a program végén a télapó is meglátogatott. Szombaton az Advent a tájházudvarban elnevezésű programra teával, forralt borral és sült kolbásszal várták a résztvevőket a szervezők, karácsonyi dallamok tették meghittebbé az alkalmat.

Várdaróc FC

A Várdaróc Labdarúgó-egyesület megtartotta hagyományos karácsonyi bankettjét, melynek alkalmával a sportegyesület vezetői kifejezték köszönetüket minden tagjuknak, továbbá az előkezdők szüleinek, hogy „egész évben rájuk bízzák gyerekeiket, hogy rendszeresen elhozzák az edzésekre, odaadóan segítve ezzel munkájukat”. Az előkezdő csapatban játszó fiatalok számára megérkezett a klub télapója is, édességcsomag mellett Várdaróc FC-s melegítővel lepve meg őket.

Kopács

December 14-én, szombaton tartotta meg Mesés családi karácsony című rendezvényét a HMDK kopácsi alapszervezete az Arany János Kultúregyesülettel közösen. Az adventi vásárok népszerű ínyencségeivel, vagyis sült kolbásszal, forralt borral, teával és minifánkkal várták a vendégeket, kicsiket és nagyokat a magyar házba, ahol a gyerekek egy kis alkalmi műsorral fokozták az ünnepi hangulatot. A program végére megérkezett a télapó is, hogy megajándékozza a gyerekeket.

A programot a zágrábi Kisebbségi Tanács és a HMDK támogatta.

Eszék

Az eszék-rétfalusi Népkör Magyar Kultúregyesület december 14-én adventi hangversenyt tartott a székházában. A rendezvényen karácsonyi énekek hangzottak el orgonakísérettel, az egyesület tagjainak előadásában, ezenkívül a Népkör tánccsoportja is fellépett. Az eseményt Magdó János eszéki magyar főkonzul is megtisztelte jelenlétével.

Vinkovci

A Vinkovcei Magyar Kultúregyesület karácsonyi összejövetelt szervezett a város magyar közössége számára. A szervezet kórusa karácsonyi énekekből álló csokorral lepte meg a résztvevőket, a gyerekek örömére pedig a télapó is bekopogtatott ajándékkal teli puttonyával, az „akciót” a Vukovár-Szerém megyei magyar kisebbségi önkormányzat anyagilag támogatta.

Ójankovác

Az ójankováci magyar egyesület az advent jegyében rendezte meg legutóbbi, Karácsonyi mese elnevezésű programját, melynek keretében kultúrműsorra is sor került helyi előadók és vendégfellépők szereplésével, majd csomagosztással zárult a program. Részt vett az eseményen többek között Császár Zoltán eszéki magyar konzul és Jakumetović Rozália, a Vukovár-Szerém megyei magyar kisebbségi önkormányzat elnöke is.

Zágráb

A zágrábi magyar nagykövetség tizenhatodik alkalommal szervezett adventi hangversenyt a zágrábi Liszt Intézettel közösen. A budapesti Gemma Énekegyüttes műsora elbűvölte a zágrábi Szent Péter-templomban összegyűlt hallgatóságot. Ezt követően az Ady Kör székhelyén fogadással folytatódott a program.

A nagykövetség és Zágráb város magyar kisebbségi önkormányzata közös jótékonysági akciót is szervez immár tizenkét éve, melynek keretében ezútal 200 csomagot készítettek a kárpátaljai gyerekek részére. Az ajándékokat a korábbi rendezvényeken gyűjtött adományokból állították össze.

Az Ady Kör szombaton karácsonyi vásárt is rendezett, amelyre az ünnepi gasztronómia ínyencségeivel és kézműves ajándéktárgyak kínálatával várták az érdeklődőket. Vasárnap pedig karácsonyi ünnepséget tartottak, melynek során az egyesület zenei szakcsoportjának utánpótlása – citerások, néptáncosok – alkalmi programmal kedveskedtek a vendégeknek. Az ünnep keretében a zágrábi cserkészcsapat tagjai átadták a betlehemi lángot.

Pula

A pulai Móricz Zsigmond Magyar Kultúregyesület télapója szombaton megajándékozta az Umag városában élő legfiatalabb tagjait, karácsonyi ünnepségük keretében pedig évzáró közgyűlésükre is sort kerítettek.