A hegyháti magyarok hét éve rendezték meg az első virágfesztivált, és akkor még nem is sejtették, hogy milyen nagyszabású eseménnyé növi ki magát. A kezdeti 7 kiállító immár 77-re bővült. A virágfesztivál jelentőségét pedig Eszék-Baranya megye is elismerte, és már második éve a megyei Bor- és Turisztikai Napok rendezvény keretében tartják meg.
A dályhegyi magyarok közössége igencsak tevékeny, tisztelik és őrzik hagyományaikat. Ifjúsági táncegyüttesük mellé most egy gyermektánccsoportot és asszonykórust is alakítottak, gyermek és ifjúsági tamburazenekaruk repertoárja pedig folyamatosan bővül. A hét évvel ezelőtt útnak indított Dályhegyi Virágfesztivál pedig az évek során a környék egyik legjelentősebb rendezvényévé nőtte ki magát.
A megnyitón a rendezvény jelentőségét hangsúlyozta Jugoslav Vesić, az Erdődi járás elöljárója is, helyettese, Dragan Vulin pedig a szervezőket dicsérte, ehhez csatlakozott Jankovics Róbert, a HMDK ügyvezető elnöke, aki elmondta, hogy nagyszerű munkát végeznek és példamutató az, ahogy az itteni közösség ápolja és őrzi a magyar hagyományokat. Željko Kraljičak zsupánhelyettes pedig azt hangsúlyozta, hogy az almási kikötő megépítésével a megyei is törekszik a környék turisztikai infrastruktúrájának a fejlesztésére, amitől a falusi turizmus fejlődését várják.
– Nagyon jól esnek nekünk ezek a dicsérő szavak. Az elért eredmények ennek a kis magyar közösségnek az érdeme, tagjai nap mint nap azon fáradoznak, hogy az asszimilációt lassítsák. A sikerek, az elismerések új lendületet adnak kultúránk ápolásához – mondta Hugyik Imre, a Dályhegyi Petőfi Sándor Kultúregyesület elnöke.
A kezdeti hét kiállítóból mára 77 lett, a fesztivál virágkínálata az idén is bőséges volt, az egynyári virágoktól kezdve az évelőkön át a kisebb cserjékig minden kapható volt, de zöldség- és gyümölcspalántákat is kínáltak az árusok. A virág a dísztárgyakon is vezető motívum volt. Az étel- és italkínálatra sem lehetett panasz. De kulturális éhségüket is kielégíthették mindkét nap az érdeklődök, a helyi tamburazenekar mellett a dályhegyiek gyermek és ifjúsági tánccsoportja is fellépett, vendég együttesek pedig nemcsak a környékről, hanem Csúzáról és Lekenikről is érkeztek.

{fcomments}













