A Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. 2012 márciusában nyújtott be pályázatot a horvátországi Antunovac járással, az eszéki Zöld Eszék egyesülettel és a Dél-dunántúli Kerékpárturisztikai Közhasznú Egyesülettel közösen. A projekt célja, hogy fenntartható módon, a régió környezetvédelmi szempontjait figyelembe véve magasabb szintre emelje a kerékpáros turizmust oly módon, hogy rövidebb utakat épít a horvát oldalon, melyek összekötik Ivanovac és Antunovac településeket Eszék város kerékpárút-hálózatával. Az egyik Antunovac településről indul erdei tanösvény igénybe vételével, ami a helyi fauna megismerésére szolgál, a másik tematikus útvonal a 13. századi kórógyvári erődhöz vezet, a természeti szépségekre és a közeli halastóra koncentrálva. A projekt során kerékpárút épül meg Antunovac és Eszék között, amely a már meglévő és újabb tervezett utakon halad tovább a Dráva mentén, Magyarországig. Egy közös weblap is készül, digitális térképpel, valamint számos közös kerékpáros eseményre is sor kerül, ami a hátrányos helyzetű régiót képes lesz európai szintre emelni – többek között ez is elhangzott a projekt nyitókonferenciáján Pécset.
– A Cross-Border Bike Project értéke egymillió euró, 48 százalékét Antunovac használhatja föl – nyilatkozta a Glas Slavonije napilapnak Ivan Anušić, az Antunovaci járás elöljárója.
{fcomments}












