Ének, tánc és drámajáték a pomeri kulturális központban

48
A dályhegyi tánccsoport

Az idei szezon is nagyon sikeres, hiszen folyamatosan adják egymásnak a kilincset művészeti és hagyományápoló együtteseink, csoportjaink. Ezúttal a dályhegyi táncosok, a szentlászlói Rozmaring énekkar, majd a Dörömb Gyermekszínjátszó Csoport táborozott az isztriai objektumban.

Énekeltek a szentlászlói Rozmaring kórus tagjai

A szentlászlói Rozmaring énekkar 2013-ban alakult. Munkájuk megkoronázásaként évente megrendezik kórustalálkozójukat azzal a céllal, hogy viszonozzák a meghívásokat, ugyanis évente számos vendégszereplésük van a Drávaszögtől és Szlavóniától egészen a tengermellékig.

– Mi mást is mondhatnánk, mint hogy teljesen ámulatba ejtett bennünket az intézmény, csodálatos helyen tarthattunk énekpróbákat. A fiatalabb és az idősebb tagok egyaránt nagyon jól érezték magukat, szó szerint énektől zengett az épület, hiszen amikor nem a saját repertoárunkat gyakoroltuk, esténként önmagunk szórakoztatására is dalra fakadt a csapat. Jót volt a megszokott közegen kívül is kicsit együtt lenni. Ezúton is köszönjük a lehetőséget, reméljük, hogy jövőre is „leutazhatunk” Pomerbe – számolt be lapunknak Bocka Szilvia, a kórus egyik tagja ottlétükről.

A dályhegyi tánccsoport koreográfiákat gyakorolt

A Petőfi Sándor nevét viselő dályhegyi művelődési egyesületet 2000-ben alapították újra azzal a céllal, hogy ápolják és megőrizzék a hegyháti magyarság kultúráját, hagyományait. Az elmúlt több mint két évtizedben ez sikerült is, és tevékenységüknek köszönhetően kis kulturális szigetük értékeit másokkal is megismertették, ehhez pedig kiváló „eszközként” szolgál népes tánccsoportjuk, mely bármerre is járt, sikert aratott/arat. A színpompás népviseletéről is ismert tánccsoport és az egyesület tamburazenekara idén is színpadra lépett magyarságunk rendezvényein Baranya- és Szlavónia-szerte, de külföldi vendégségben is jártak, így nagyon jól jött nekik a tengerparti tánctábor.

– A fiatalok idén is nagyon örültek a lehetőségnek, hogy tánctáborozhatnak Pomerben. Idén nagyobb létszámban mentek a táncosok, jó lehetőség ez számukra, hogy gyakoroljanak, és az új tagok is könnyebben felzárkózhatnak így. Köszönjük szépen a lehetőséget – mondta Hugyik Irénke, a dályhegyi Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület egyik vezetője.

A dörömbösök „drámáztak“ Pomerben

2019-ben alakult meg a Dörömb Gyermekszínjátszó Csoport az eszéki Zrínyi Magyar Kultúrkör keretei között, amelynek a próbáihoz a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ biztosít helyet. A gyerekek már több darabot is színpadra vittek, az iskolai szünidős tábort pedig alig várták.

– A nyári tábor mindig a szórakozás és a munka egyensúlyba hozására biztosít lehetőséget. A „szünetes” együttlét jellemzője, hogy az örömöt nem árnyékolják be az iskolai feladatok, és a fürdőzés, a közös fagyizás jól megágyaz a gyakorlati fejlődésnek. Ilyenkor még nem egy kész szövegkönyvet próbálunk, hanem technikákban eddzük magunkat. Idén magyarországi színész vendégeink útmutatásaival az improvizáció, a jelenetépítés rejtelmeibe nyerünk betekintést. A pomeri helyszín erre tökéletes, nagyon köszönjük a lehetőséget – nyilatkozta lapunknak Ferenczy Nikolett, a csoport vezetője.