Bonet Stefan és Tarnai Attila képviselték a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségét és a horvátországi magyar ifjúságot a Nemzetközi Ifjúsági Szemináriumon és Politikai Szimpóziumon június 17-18-án, Budapesten.
A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium által szervezett kétnapos konferencia legfontosabb célja, hogy összegyűjtse a fiatalokat az Európa Tanácsot alkotó államokból.
Bjørn Berge, az Európa Tanács főtitkárhelyettese is a nemzeti kisebbségben élő fiatalok politikai szerepvállalásának fontosságát hangsúlyozta, amely a demokratikus társadalom alapját képezi.
A szemináriumot és szimpóziumot Sztáray Péter biztonságpolitikáért felelős államtitkár és Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke nyitotta meg.
A szeminárium során a fiataloknak lehetőségük volt saját javaslatokat és projekteket kidolgozni, valamint megismerni a különböző támogatási lehetőségeket, amelyeket többek között az Európai Ifjúsági Alapítvány kínál. Az esemény egy politikai szimpóziummal zárult, ahol a résztvevők megoszthatták a demokrácia erősítését elősegítő törekvéseiket és javaslataikat.
A horvátországi magyar kisebbség soraiból Bonet Stefan és Tarnai Attila vettek részt a konferencián, képviselve a HMDK-t és a keretében működő ifjúsági egyesületeket. Felszólalásukban bemutatták a horvátországi magyar közösséget, a HMDK-t és a tevékenységét, többek között beszéltek arról is, hogy Horvátország példaértékkel bír a nemzeti kisebbségekkel való törődés terén.












