Horvátország támogatja, hogy Szerbia számára meghatározzák az európai uniós csatlakozási tárgyalások megkezdésének időpontját – hangsúlyozta Vesna Pusić horvát külügyminiszter, aki hétfőn Zágrábban fogadta Ivan Mrkić szerb külügyminisztert.
A régió országainak az EU irányában tett minden lépése hasznos a térség stabilizálása szempontjából – tette hozzá Pusić a horvát közszolgálati rádió és televízió (HRT) tudósítása szerint.
„Örülünk Horvátország csatlakozásának és biztosra vesszük, hogy kitűnő képviselője lesz a Balkánnak az európai családban” – mondta Ivan Mrkić, kiemelve, Szerbia azt reméli, hogy az év derekán megkapja a csatlakozási tárgyalások megkezdésének dátumát.
Horvátország július elsején esedékes EU-csatlakozása és Szerbia európai integrációs törekvései mellett a találkozón gazdasági kérdésekről és a két évtizede még egymással háborúban álló két ország közötti nyitott kérdésekről volt szó. Ez utóbbival kapcsolatban a két külügyminiszter megállapodott egy vegyes bizottság létrehozásáról, amely a kérdések mielőbbi rendezésének a tervét hivatott világosan meghatározni.
Horvátország és Szerbia a háború után népirtás vádjával kölcsönösen beperelte egymást a hágai nemzetközi bíróságon. Arra az újságírói kérdésre, hogy a találkozó után várható-e a vádemelések visszavonása, Mrkić azt válaszolta: a két ország „közösen a felé a pont felé halad, hogy elálljon a vádemeléstől, de bizonyos utakat még be kell járni”.
Ugyanerre a kérdésre reagálva Pusić azt mondta, hogy „mindennek megvan a maga rendje”, és mielőtt erről a kérdésről tárgyalnának, rendezni kell a háborúban eltűntek ügyét és a háborús bűnökkel gyanúsítottakkal kapcsolatos eljárások kérdését.
{fcomments}












