Ma az eszéki nyugdíjasok közül mindössze három-négyezren tagjai valamilyen egyesületnek vagyis az idősek 80 százalékán úrrá lehet a búskomorság, a depresszió az egyik leggyakoribb pszichiátriai betegség az idősebb populációban – mondja az egyik eszéki nyugdíjas szervezet vezetője.
A nyugdíjból, amely régiónkban jóval az országos átlag alatt van, sok esetben ők tartják el munka nélkül maradt gyerekeiket és azok családját is, így nagyon nehéz helyzetben vannak. A horvát átlagnyugdíj decemberben 2405 kuna, míg az eszéki átlag 2184. Mind jobban csökken az átlagnyugdíj, hamarosan 2151 kuna lesz, amivel az európa ranglétra legaljára kerülünk – figyelmeztet a horvát nyugdíjasszervezetek szövetsége.
Horvátországban ma közel félmillióan vannak a hetven év fölöttiek, ami világosan jelzi, mennyire komoly probléma az idősek helyzete, főképp mivel ellátásukra semmilyen vagy csak nagyon kevés program létezik.
Eszék-Baranya megyében a nyugdíjasok 12,2 százaléka, 37 199-en járnak 70 év fölött. A nyugdíjasszervezet vezetője szerint a megyében a nyugdíjasok sokkal jobban szervezettek, mint más régiókban, de ez annál inkább indokolja, hogy még jobban és hatékonyabb kell élni a rendelkezésre álló lehetőségekkel.
{fcomments}












