Kezdőlap Hírek Magyarságunk Parasztkonyha Karancson: összehozta a magyar gazdákat az egész Kárpát-medencéből

Parasztkonyha Karancson: összehozta a magyar gazdákat az egész Kárpát-medencéből

166

Együtt főztek pörköltet a vajdasági, erdélyi, kárpátaljai, felvidéki, muravidéki és horvátországi magyar csapatok Karancson, a HMDK Gazdaköre Parasztkonyha nevű gasztronómiai rendezvényén.

A HMDK Gazdakörének legfontosabb feladata, hogy összefogja a horvátországi magyar gazdákat és segítse őket, ezenkívül nagy hangsúlyt helyez a falusi hagyományok ápolására is. Évek óta megszervezi a Parasztkonyha elnevezésű főzőversenyt, melynek résztvevői minden alkalommal más-más hagyományos étel elkészítésében próbálják ki magukat, de a rendezvény elsődleges célja a kapcsolatépítés.

A gasztronómiai rendezvényre idén a karancsi kultúrotthonban került sor október 12-én. A főzőversenyen 20 csapat vett részt, ebből 9 külhoni, 11 pedig hazai volt, ugyanis valamennyi baranyai és szlavóniai magyar településünkről képviselték magukat gazdaszervezetünk tagjai.

Az anyaországból és az összes külhoni régióból is érkeztek résztvevők, vajdasági, felvidéki, muravidéki, kárpátaljai, erdélyi, partiumi, bánsági gazdaszervezetek képviselői szakácskodtak.

A Parasztkonyha csapatainak minden évben más ételt kell készíteniük, ezúttal disznópörköltet főztek bográcsban, szabadon választott körettel. Ezt az ételt Kárpát-medence-szerte ismerik és kedvelik, része a magyar gasztronómiának, elkészítése, fűszerezése mégis eltérő, erről megbizonyosodhatott az idei főzőverseny zsűrije is. A nehéz tanácskozást követően végül megszületett az eredmény: a csúzai idősb Dobszai Ferenc főzte a legjobb pörköltet, második helyezett a felvidéki Gazda Polgári Társulás, harmadik pedig az erdélyi Partium Vidékfejlesztésért és Mezőgazdaságért Egyesület szakácsa lett.

A díjakat Szabó Attila, a HMDK Gazdakörének elnöke, Magdó János eszéki magyar főkonzul, valamint a Munk Erik vezette zsűri tagjai adták át a nyerteseknek.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Jankovics Róbert, a horvátországi magyarok parlamenti képviselője, Mészáros Balázs, a Kárpát-medencei Együttműködések Főosztályának főosztályvezetője és dr. Császár Zoltán eszéki magyar konzul is.

Az egész napos program hajnalig tartó báli mulatsággal zárult. A résztvevők megoszthatták egymással szakmai tapasztalataikat, és most már a meglévő baráti kapcsolatokat is ápolhatták, hiszen a Parasztkonyhának és a hasonló rendezvényeknek köszönhetően évről évre újra találkozhatnak a gazdaszervezetek képviselői.

Hirdetés