Múlt héten a csúzai Csárdás ifjúsági néptáncegyüttes, ezen a héten a HMDK pélmonostori alapszervezetének Csillagszeműek gyermektánccsoportja táborozik a pomeri (Isztria) kulturális központban.
A Csárdás tánccsoport tagjai, mint ahogy a múlt évben, úgy idén is vitték magukkal népviseletüket is a pomeri tánctáborba. Nemcsak azért, mert táncos cipőben és csizmában jobb gyakorolni, hanem mert ottlétük során idén is közönség elé léptek.
– A strandhoz közel egy szabadtéri színpadon mutatkoztunk be a helyiekből és turistákból álló közönségnek. Az volt a terv, hogy egy koreográfiával lépünk fel, de mivel visszatapsoltak bennünket, eltáncoltunk még egyet közönségünk és a saját örömünkre is – nyilatkozta lapunknak Fica Glória, a Csárdás egyik aktív tagja, hozzátéve, nagyon jól érezték magukat, jó volt a társaság, a hangulat, mindennek pedig tökéletes helyet biztosított a HMDK Salamon Király Magyar Nyelvi és Kulturális Központja.
A Csárdás népi táncegyüttes a közelmúltban újabb tagokkal bővült, akiknek még fel kell zárkózniuk a csapathoz, elsősorban a régi koreográfiákat gyakorolták a táncpróbák alkalmával.

Új koreográfián dolgozik a pélmonostori gyermektánccsoport
A HMDK pélmonostori csoportja, a Csillagszeműek gyermektáncegyüttes ezen a héten táborozik Pomerben. A kis táncosok korábban már léptek fel Splitben és Rijekában is, de míg azok az utak legfeljebb két-három naposak voltak, ez volt az első alkalom, hogy ilyen hosszú időre, egy hétre utaztak el otthonról.
– Csoportunk most új koreográfián dolgozik, ez a tábor pedig nagyszerű alkalom, hogy színpadképessé tegyük a táncot, amit terveink szerint hamarosan be is mutatunk közönség előtt. Emellett, mivel a csoporton belül jelentős a korkülönbség, esténként csapatépítő foglalkozásokat is tartunk, hogy még jobban összekovácsoljuk tagjainkat – nyilatkozta lapunknak Ferenc Ilić Emese, a pélmonostori táncegyüttes vezetője.


Tánc mellett strandolás és kirándulás is szerepel programjukban, ellátogattak Pulára, hogy megnézzék a város nevezetességeit.
A HMDK által működtetett Salamon Király Magyar Nyelvi és Kulturális Központ az Isztriai-félsziget déli részén, Pulától (Póla) néhány kilométerre található. Nyár folyamán hétről hétre itt váltják egymást magyar népi tánccsoportjaink – mint ahogy lapunkban erről rendszeresen beszámolunk –, hogy a kikapcsolódás mellett táncokat tanuljanak, fejlődjenek, csapattá kovácsolódjanak, mindennek az eredményéről pedig megbizonyosodhat magyar (és nem csupán magyar) közönségünk is a különböző kultúrműsorok, néptáncszemlék alkalmával.












