A magyar hagyományok napja Pélmonostoron

71

Második alkalommal került sor az egyetlen drávaszögi városban a magyar hagyományok napjára. A rendezvény színpadán a HMDK pélmonostori alapszervezetének tánccsoportja mellett magyar zenészeink mutatkoztak be, a főzőversenyen pedig 73 csapat szakácskodott.

A pélmonostori HMDK-alapszervezet azzal a céllal hívta életre a magyar hagyományok napját, hogy elsősorban tánc- és gasztronómiai hagyományainkon keresztül mutassa be nemzeti örökségünket és kulturális értékeinket.

– Még a koronajárvány előtt felmerült az ötlet, hogy szervezni kellene egy olyan fesztivált a városunkban, amelynek keretében magyar néphagyományainkat mutatjuk be, illetve teret adunk művészeti, hagyományőrző egyesületeinknek is – nyilatkozta lapunknak Matijević Olivér, a pélmonostori HMDK-alapszervezet alelnöke, a rendezvény egyik házigazdája.

Az esemény helyszíne ezúttal a városközpontban található park volt. Míg a fák árnyékában munkához láttak a csapatok, hogy legjobb tudásuk szerint készítsék el a babgulyást, a színpadon a házigazda egyesület tánccsoportjai adtak műsort.

A HMDK-alapszervezet keretében a közelmúltban két gyermektáncegyüttes is alakult, a Csillagszeműek csoportban táncol az idősebb korosztály, míg a Csillagocskák a fiatalabbakat, az utánpótlást fogja össze – tudtuk meg Ferenc Ilić Emesétől, a tánccsoportok vezetőjétől.

– Fontos számunkra ez a rendezvény, mert ez az egyetlen alkalom, amikor nagyszabású fesztiválon léphetünk színpadra, amire ráadásul saját városunkban kerül sor, így közösségünk tagjai is láthatják lelkes és kitartó munkánk eredményét– nyilatkozta lapunknak Ferenc Ilić Emese.

A tánckoreográfiák között a csoportok egy-egy tagja szólóéneket is előadott, majd magyar zenészeink következtek a színpadon: az újbezdáni művelődési egyesület Kubikos tamburazenekara és a kórógyi Aranycsárdás zenészei fokozták az amúgy is jó hangulatot.

Babfőzőverseny

Régiónkban számos főzőversenyt rendeznek az év során, leggyakrabban a halpaprikáskészítésben mérik össze szakértelmüket a csapatok. A pélmonostoriak éppen ezért a hagyományos baranyai babgulyásra akarták felhívni a figyelmet. A 2. Magyar Hagyományok Napján hetvenhárom bográcsban rotyogott a bab, a résztvevők között volt a HMDK szinte valamennyi alapszervezete, egyesülete is a Drávaszögtől Szlavóniáig. A zsűrinek nem volt könnyű dolga, figyelniük kellett a színre, a kinézetre, a sűrűségre, az ízvilágra, emellett a minden versenyző számára biztosított alapanyagnak, a babnak, a kolbásznak, az oldalasnak is meg kellett főnie.

A szakácsok közül a várdaróci Molnár Róbert főztje bizonyult a legjobbnak, így ő vihette haza a versenyre készült trófeát, amely ezúttal is a helybéli Horvát Adrián fémszobrász keze munkáját dicséri. 

A dobogó második helyére a vörösmarti Löbb Ferenc került, míg a bronzérmes gulyást a kopácsi Hlevnjak Dávid főzte. A nyerteseknek Jankovics Róbert parlamenti képviselőnk, Tomislav Rob, Pélmonostor polgármestere és Kovács Ferenc, a HMDK helyi alapszervezetének elnöke adta át a díjakat.

A rendezvény a zágrábi Kisebbségi Tanács és Pélmonostor városa támogatásával valósult meg.