Az elfogadott törvénytervezet szerint idén a lakáscélú megtakarítások után járó állami támogatás mértéke 15 százalékról 10 százalékra, illetve legfeljebb évi 500 kunára csökkenne. A kormány ugyanis úgy látja: az államilag ösztönzött lakáscélú megtakarítási program a többség számára csupán a kamatnyereség további formája, és nem az otthonteremtési gondokra nyújt megoldást.
Slavko Linić pénzügyminiszter a törvénymódosítás bemutatásakor hangsúlyozta, hogy nem újabb költségvetési takarékossági intézkedésről van szó. Az államnak 160 millió kunába kerül évente, hogy olyanok lakástakarékosságát ösztönzi, akiknek egyáltalán nem áll szándékukban lakást vásárolni – mondta a tárcavezető elemzésekre hivatkozva a kormányülésen.
Zoran Milanović miniszterelnök hozzászólásában rámutatott, egyesek csak azért fektették lakáscélú megtakarításba pénzüket, mert úgy többet kamatozott, mint egyéb betétekben. Más lenne a helyzet ingatlanvásárlási kötelezettség mellett – jegyezte meg a kormányfő.
A csökkentés után olyan találgatásokat is lehet hallani, hogy a kormány a későbbiekben a felére csökkentené vagy teljesen megvonná a lakáscélú megtakarítások állami támogatását.
{fcomments}













