A Folklórgyűjtők fóruma sorozat keretében Boros Lóránd néprajzkutató Adatközlőktől barátságokig – Kutatások közép-erdélyi cigánymuzsikusok között címmel tart előadást május 17-én a Hagyományok Házában. A szakemberrel az előadás előtt beszélgettünk.
„Annak idején, amikor a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar irodalom-nyelvészet és néprajz szakára jártam, a szakon gyakran használtuk az ’adatközlő’ szakkifejezést. Már akkor nagyon jó barátságban voltam számos zenésszel és táncossal, és elgondolkoztam, hogy amikor bizonyos információkat szerzünk, és azokat valamilyen módon rögzítjük, akkor az ’adatközlő’ meghatározás mindig egy embert is takar. Valóban, bizonyos esetekben, az úgynevezett ’mélyfúrásnál’ az emberi tényező is előtérbe kerül: elkerülhetetlen feltárni emberi kapcsolatokat, még akkor is, ha csupán egy éneket veszek fel, táncot filmezek. E felismerésből barátságok is kialakulnak. Minden bizonnyal a néprajzkutatás klasszikusai – a gyűjtések kezdetén – is így éreztek. Kiváló példa erre Martin György, a híres tánckutató, aki miután megismerte a magyarvistai Mátyás István Mundruc táncost, a kiváló adatközlő idővel a barátja lett.
A népzenei gyűjtések kezdeténél úttörő szerep jutott Vikár Bélának, Bartók Bélának és Kodály Zoltánnak. A hőskorban ők még magukkal cipelték az akkori technikát, a viaszhengereket, s nagyon összeszedetten kellett ügyelni arra, mit is vesznek fel, s egyértelmű, hogy munkájukban az esztétikai szempontok domináltak. Igyekeztek közvetlen kapcsolatot kialakítani az adatközlővel, de igencsak szűkösen álltak az idővel. Kallós Zoltán, amikor megkapta első orsósmagnóját Kodálytól, neki is be kellett osztania a felveendő anyagot, s az esztétikai minőség itt is fontos szerepet játszott. Kallós eredményeit nézve viszont megállapítható, hogy nagy súlyt helyezett a kapcsolat kialakítására: jól értett az emberek nyelvén. A szászcsávási cigányok a kutatókat általában ’tanár úr’ jelzővel illették; Kallós viszont tudott ’nem tanár úrnak’ lenni, inkább ’egy kívánt lenni’ az emberek közül. Ennek köszönhetően nyíltak meg neki az egyszerű emberek is.
A mai kor áttörő változást hozott. A számítógépek korában – az adott esetben – önmagát gyűjti az adatközlő. A Facebookon, a YouTubon számos ismert zenész és táncos tesz közzé, oszt meg például személyes anyagokat. Az erdélyi gábor cigányok is például a társadalmi kapcsolataikat is a chat-csatornákon folytatják.
A kutató helyzete a cigányság körében végzett munka során is igen összetett: van, hogy nincs különbség egy más kutatással összevetve, van, mikor nehezebb, s van, mikor könnyebb a dolgunk. Az előadásban is érzékeltetem, hogyan nyílnak meg az emberek. Egy neves kutatót említhetnék, aki öltönyben, nyakkendőben ült le az adatközlővel, s megkérte, hogy énekeljen. Más esetben – ismét Kallós példáját idézem – először viccelődnek, isznak egy pohár pálinkát, s jó hangulatban folytatódik a közös munka. Cigányzenészeknél is különbség, ha stúdióban – steril körülmények között – dolgozunk együtt, avagy lakodalomban, a hangulat tetőfokán rögzítjük az anyagot. E beszélgetésben, s a megtartandó előadásomban is azt kívántam érzékeltetni, hogy sok minden függ a szituációtól, a gyűjtő személyiségétől.”
