A megalakulásának hetvenedik évére visszatekintő Magyar Állami Népi Együttes ünnepét beárnyékolta a pandémia. Az elmúlt tizenkét hónap viszont már az újjászületés jegyében telt el, erről számol be Mihályi Gábor együttesvezető.
„Sajátos évet hagytunk magunk után: egyrészt szokásos volt, s más részről pedig különleges. A pandémia – melynek emlékei hál’ Istennek kezdenek csitulni, mély nyomot hagyott az Állami Népi Együttes munkájában, így a jubileumi évadunkat még a tavalyi évre is kiterjesztettük.
Tisztességgel eleget tettünk a kötelező feladatainknak. Elutaztunk határon túlra, Erdélybe és Felvidékre, Londonban tartottunk előadást, s természetesen az országot is jártuk. Egy különleges sorozatot említek, ami a jól működő nyugdíjas bérletünkhöz kapcsolódik. A Covid megakadályozta, hogy ezek az idős, szépkorú emberek látogatni tudják előadásainkat, ezért Budapesten és környékén, advent idején tíz idősek otthonába látogattunk el egy összeállítással, aminek vezérmotívuma a karácsonyi ünnepkör volt. Interaktív fellépésekkel kedveskedtünk, a nézők is bekapcsolódhattak a programba, közösen énekeltünk, és dalokat tanítottunk. A siker leírhatatlan volt, így idén Tavaszhívogató címmel ismételjük meg e különleges fellépéseket.
Két nagyformátumú gálát állítottunk színpadra az elmúlt évben. Májusban, az Erkel Színházban a Múlhatatlan idő összeállítással léptünk fel. Nem egy nosztalgikus, az ünnepi évadot lezáró produkcióban gondolkodtunk, hanem az élő hagyományt kívántuk közkinccsé tenni. E tradíció itt él közöttünk, ennek mi letéteményesei, továbbvivői lehetünk. Amit mi Kárpát-medencei kultúrának ismerünk, ez egy szerteágazó kultúrának egy bizonyos szegmense, e gondolat jegyében kibővítettük a fellépők körét. Például a Közép-Ázsiából érkezett hősi énekes egy hátborzongatóan izgalmas koncertrészletet mutatott be, Spanyolországból pedig flamenco táncosok és énekesek voltak a vendégeink. Az est egyik legérdekesebb része volt, amikor magyarországi cigányok, erdélyi hagyományőrzők, spanyolok, dél-szerbiai rezes cigányzenekar léptek színpadra. Számunkra ugyan egyértelműnek tűnt, hogy a cigány kultúra átível határokon, s létezik egy közös identitás, a flamencósok számára megdöbbentőnek tűnt, hogy erdélyi cigányokkal táncolhattak együtt a színen. Amikor az oláh cigány hagyományok kiváló képviselője, Lakatos Mónika együtt énekelt a spanyol cigányasszonnyal, az ibériai vendég elsírta magát: a két kultúra egymásra talált.
A másik Múlhatatlan idő – Tánckoncert izgalmas produkcióban a barokk zene népzenében megjelenő nyomait mutattuk fel. Zakopanéból lengyel gorál zenészek érkeztek, egy felvidéki idős szlovák pár krucenát, forgatós táncot adott elő, aminek elemei a mi erdélyi forgatósainkban is fellelhetők. Sokszor szembesülünk a torz véleménnyel, hogy vége van a hagyományoknak, e két előadás is ékesen bizonyította, hogy mi ezt a XXI. században is tovább tudjuk vinni.
Valami hasonló, különleges válogatással, a Táncünneppel jelentkeztünk a Szegedi Szabadtéri Játékokon, ami azért reflektált a múltra, hiszen az Együttes hőskorszakának ’Rábai Miklós hagyományai’ megjelentek a színpadon. Egy különlegességet is élvezhettek a nézők: az Ecseri lakodalmas zenekari változatát a Szolnoki Szimfonikusok muzsikálták. Az is formabontó volt, hogy nem nagy kórus kísérte az előadást, a zenei betéteket operaénekesek interpretálásában hallhattuk. Az előadáson a mai művészet kiváló képviselői, mint Lajkó Félix is fellépett.
Az elmondottakkal is bizonyítani kívánom, hogy a hagyomány jelen életünk meghatározó része, csak meg kell találnunk a formáját, hogy ne például múltidézést jelentsen, hanem egy olyan világnak legyünk részesei, ami képes a jelenünket is bearanyozni.”
