Olcsóbb lesz az arany, drágább a cigaretta

159

Horvátország 2010 januárjában megkezdte az adók összehangolását az uniós direktívákkal, a jövő júliusi csatlakozásig azonban további módosításokat kell bevezetnie. Egyrészt azért, hogy megfeleljen az Unió törvényi szabályozásának, másfelől pedig hogy felkészüljön a közös piac diktálta versenyhelyzetre.

A most készülő törvénytervezet kapcsán Slavko Linić pénzügyminiszter nem mondott konkrét számokat, de példaként említette, hogy csökkentik a kávé és az üdítőitalok jövedéki adóját, de jelentősen megemelik a cigaretta árát. A csatlakozás után autót is jóval olcsóbban tudunk majd vásárolni, egyes médiaértesülések szerint a használt autók esetében ez akár 70 százalékos árcsökkenést is jelenthet.

Aranyat, ékszert, szőrmét már januártól jóval olcsóbban vehetünk, miután a tervezett  módosítások értelmében törlik a luxuscikkekre korábban kivetett 30 százalékos különadót is.