Általános szokás, hogy mindenszentek napján a temetőkben rendbe teszik, virággal díszítik a sírokat, amelyeken gyertyát gyújtanak a halottak üdvéért. A gyertya fénye az örök világosságot jelképezi, a katolikus egyház szertartása szerint a „temetők nagy keresztjénél” ma is elimádkozzák mindenszentek litániáját és megáldják az új síremlékeket. Ilyenkor mindenki elzarándokol a temetőbe, meglátogatja elhunyt hozzátartozóinak a sírját. Megtelnek a síremlékek őszirózsával, krizantémmal, az elmúlás jelképes virágaival.
Mindenszentek
Mindenszentek napja a katolikus és ortodox keresztény egyház ünnepe. A katolikus egyház november 1-jén, az ortodoxia pedig egy héttel később tartja. Minden üdvözült közös ünnepe, akiket nem avattak szentté, illetve a kalendárium név szerint nem emlékezik meg róluk. November első napja a megemlékezés napjaként a VIII. században, 741-ben, III. Gergely pápa idején jelent meg először. Egyetemes ünneppé IV. Gergely pápa tette, 844-ben.
Halottak napja
A halottak napja jóval későbbi eredetű, mint a mindenszentek ünnepe. A holtakért való imádkozás szokása 998-ban kezdődött Franciaországban, és a XIV. században vált általánossá. A november 2-i halottak napja Szent Odilo clunyi apáttól (962-1048) ered. Ő ezt az emléknapot a cluny anyaegyház alá tartozó minden bencés házban bevezette. Ez a rendelete (998) mindmáig fennmaradt. Hamarosan pedig a bencés renden kívül is megünnepelték, a 14. századtól Róma is átvette.
E napon gyertyákat, mécseseket gyújtunk elhunyt szeretteink emlékére. Magyar területeken szokás ilyenkor a sírok megtisztítása, rendbe hozása is. Virágokat, koszorúkat visznek az elhunytak tiszteletére. A néphit szerint azért kell megszépíteni a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben. Mivel sokáig úgy tartották, hogy a halottak ilyenkor hazalátogatnak, ezért sokfelé szokás volt, hogy számukra megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra. Egyes vidékeken a temetőbe vitték ki az ételt, s a sírokra helyeztek belőle, a maradékot pedig a koldusoknak adták. Egy néphit szerint, aki virágot szakít a sírról, azt elviszi a halott. Az égő gyertyát nem szabad más sírra tenni, mert annak a halottnak a bűne, akinek a sírjáról elvették, átszáll a másik lelkére. Többfelé úgy tartották, hogy mindenszentek és halottak napja közti éjszakán az elhunytak miséznek a templomban, és amíg a harang szól, hazalátogatnak szétnézni. Ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban. Erre a hétre munkatilalom is vonatkozott. Nem volt szabad mosni, meszelni, a földeken dolgozni, mert mindez bajt hozhat a ház népére.
Krizantém, a múló év utolsó virága
Nem túlzás azt állítani, hogy ilyenkor a figyelem középpontjába a krizantém kerül. Ezt a hosszan virágzó, számos színben pompázó, fagytűrő virágot az elmúlás virágaként is emlegetik. A novemberi ünnepnek és a temetők díszítésének állandó „szereplőjévé” vált. A virágkertészek az évnek ebben a szakában szinte kizárólag ezzel foglalkoznak, készülődve az ünnepi keresletre. Hónapokon át nevelik, hogy aztán pár nap alatt elvigyék tőlük a vásárlók. Halottak napján aztán virágba borulnak a temetők, és ez az időjárási viszontagságokat jól tűrő növény a kopár télben is színeivel ellensúlyozni tudja az elmúlás szomorú hangulatát.
