Főzünk, sütünk, naponta háromszor étkezünk. A nők átlagban 2000, míg a férfiak 2500 kalóriát visznek be szervezetükbe. És míg egyesek odafigyelnek arra, hogy mit fogyasztanak, a Földön minden hetedik ember nem tudja biztosan, hogy másnap kerül-e étel az asztalára. Évente 5 millió 5 éves kor alatti gyermek hal meg alultápláltság miatt.
Az éhezők többsége a harmadik világ országaiban, elsősorban Afrika délebbi területein és Ázsiában él. Az éhezés a szélsőséges szegénység következménye, és sokkal nagyobb arányban érinti a nőket és gyermekeket, mint a férfiakat.
Hivatalosan az számít szélsőségesen szegénynek, akinek jövedelme a napi 1 dollárt nem haladja meg. Közöttük találjuk azokat, akik annyira szegények, hogy már ennivalóra sem mindig jut. A puszta létfenntartásért vívott küzdelem megdöbbentően sok, 800 millió embert érint, elsősorban a harmadik világ országaiban, miközben a világ élelmiszerkészletei régóta bőven elegendőek lennének a föld minden lakója számára. Hogy ez valóban így van, abból is látszik, hogy hazánkban mintegy 4 milliárd kuna értékű élelmiszer kerül a szemétbe évente. Az emberek fejenként száz kilónyi élelmiszert hajítanak ki a kukákba.
És miközben hazánk Európában a második helyen áll a mezőgazdasággal foglalkozók számát illetően, azt hisszük, hogy szinte az egész uniót etetni tudná, közben pedig szinte mindent külföldről importálunk, a hústól kezdve a fokhagymáig.
{fcomments}











