„A Kárpátalján élő, súlyos betegségekkel, illetve fogyatékkal küzdő honfitársaink a háborús körülmények következtében a korábbinál is még nehezebb helyzetbe kerültek. Leginkább azok, akik komoly műtét előtt állnak, beavatkozás utáni utókezelést vagy folyamatos kezelést igényelnek, valamint azok, akik fogyatékkal élnek” – írta felkérésében a KMKSZ.
„A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség az eltelt időszakban célirányos segítséget tudott nyújtani a szociálisan érzékeny társadalmi rétegek számára Kárpátalján. Tehette ezt a magyar állami szervek és – többek között – a határon túli magyarok hathatós támogatásai révén. A háború okozta súlyos gazdasági helyzet azonban még kiszolgáltatottabbá tette az itt élő magyarságot.
A Kárpátalján élő, súlyos betegségekkel, illetve fogyatékkal küzdő honfitársaink a háborús körülmények következtében a korábbinál is még nehezebb helyzetbe kerültek.
Az ő megsegítésükre a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) létrehozott egy programot, amely a KMKSZ Jótékonysági Alapítvány közreműködésével működik, s melynek keretében egy kifejezetten erre a célra létrehozott, kárpátaljai orvosokból álló egészségügyi testület végzi az igények szakmai elbírálását.
A program alapvető célja, hogy meghatározott kritériumok szerint anyagi segítséget nyújthassunk rászoruló, súlyosan beteg kárpátaljai honfitársaink részére.”
– Arra kérem horvátországi magyar honfitársaimat, hogy a lehetőségeinkhez mérten segítsünk a háborús konfliktus miatt nehéz helyzetbe került kárpátaljai nemzettársainknak – mondta Jankovics Róbert, a HMDK elnöke, aki eljuttatta lapunkhoz a KMKSZ felkérését.
Kérjük, támogassa a KMKSZ erőfeszítéseit!
Számlaadatok:
Az alapítvány neve: Verecke Alapítvány
Székhelye: 4400 Nyíregyháza, Benczúr tér 9.
Adószám: 18160549-1-15
Az alapítvány pénzintézete: OTP Bank Nyrt.
A pénzintézet címe: 1051 Budapest, Nádor u. 16.
Bankszámlaszám USD: HU40 1176 3440 4881 4014 0000 0000
SWIFT kód: OTPVHUHB