Tartalmas október a rijekai magyaroknál

129
Rijeka-13-oktobar-024

Rijeka – A HMDK Tengermelléki – fennsíki megyei egyesülete immár  hatodik alkalommal rendezte meg a Kisebbségek Költészeti Fesztiválját. A Magyar Tudományos Akadémia két munkatársát is vendégül látták, valamint október 23-áról is megemlékeztek.

Október 13-án két programra is sor került a rijekai magyarok szervezésében.

Miután felvették a kapcsolatot Tarnóczy Mariannal, a Magyar Tudományos Akademia Határon Túli Magyarok Titkárságának munkatársával, két előadó is ellátogatott Fiumébe, hogy előadást tartson az ottani magyarságnak. Benkő Samu, az MTA külső tagja, kolozsvári történész, az Erdélyi Múzeum-Egyesület volt elnöke elsőként Fiume és az Erdélyi Múzeum-Egyesület címmel tartott előadást, őt pedig Kontra Miklós, az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem tanára, nyelvésze követte, aki többek között a határon túli magyar nyelvváltozatok kutatója is.  Tőle a Kárpát-medencei magyar nyelvről címmel hallgattak meg érdekes előadást az egybegyűltek. A vendégek sok ajándék könyvvel, folyóirattal bővitették a rijekai HMDK-egyesület könyvtárát.

– Október 13-án este pedig sor került a sorrendben hatodik Kisebbségek Költészeti Fesztiváljára, amelynek egyesületünk a szervezője. A magyarokon kívül részt vettek rajta ruszin-ukrán, szlovén, olasz, szlovák és szerb költők. A versek felolvasását követően a résztvevőkkel együtt megegyeztünk abban, hogy jövőre közösen fogunk pályázni egy könyv kiadására is – tudtam meg Viola Évától, a rijekai egyesület elnök asszonyától.

A rijekai HMDK-székházban ez alkalomból egy kiállítás is nyílt a 6. Kisebbségi Festészeti Táborban készült képekből. Az 1956-os forradalomról október 21-én emlékezett meg a tengermelléki közösség, egy kis alkalmi összeállítással készültek a nemzeti ünnepre.

 

{fcomments}