Május 5-ére virradóra az eszéki kórházban, életének 64. évében elhunyt Gárdos Béla eszéki magyar konzul.
Gárdos Béla 2019 augusztusától töltötte be a konzuli tisztséget Magyarország eszéki főkonzulátusán. Horvátországi kiküldetése előtt sokfelé látott el – elsősorban a balkáni országokban – diplomáciai feladatokat. Dolgozott Belgrádban, aztán öt évig Szófiában, három évet Pristinában, két és fél évet Podgoricában, majd 2018 nyarán Splitben vezette három hónapig a nyári konzuli ügynökséget, ezt követően érkezett Eszékre. Ebben közrejátszott az is, hogy a budapesti minisztériumban a horvát ügyek referense volt, így Horvátországról, az itteni ügyekről, folyamatokról, politikáról jó ismeretekkel rendelkezett.
Eszéki megbízatását nagy örömmel fogadta, és kiküldetése első napjától baráti kapcsolatot alakított ki és ápolt a horvátországi magyar szervezetekkel. Szívesen eleget tett a meghívásoknak, és rendszeresen jelen volt a magyar jellegű eseményeken, összejöveteleken. Meghallgatta és figyelembe vette kéréseinket, és így számos kulturális rendezvény, találkozó szervezője, kezdeményezője volt. Civil szervezeteinkkel együttműködve több közös programot is tető alá hozott.
A horvátországi magyarság egy jó barátot veszített el. Emlékét megőrizzük.