Megkezdődött az engedély nélkül épült ingatlanok lebontásának újabb hulláma hazánkban. Mintegy 30 olyan építményt bontanak le a következő egy hónap alatt az Isztriai-félszigeten valamint Bol és Brač szigetén, amelyek 2011. június 21. után engedély nélkül épültek, és törvényesítésük utólag sem lehetséges, mert építési területen kívül találhatók – adott hírt róla dnevnik.hr internetes portál.
Mintegy 200-300 ezerre becsülik az engedély nélkül épített ingatlanok számát. A zugépítkezések ellen a horvát hatóságok 2006-ban indítottak először nagyszabású bontási akciót.
Tavaly elfogadták azt a törvényt, amely lehetővé teszi az engedély nélküli épületek utólagos bejegyzését, kivéve azokat, amelyek szántóföldön, nemzeti parkban és egyéb nem beépíthető területen állnak. Ezzel párhuzamosan 2011 júniusában légi felvételeken rögzítették az állapotokat és kihirdették, hogy minden olyan illegális épületet lebontatnak, amelyet azt követően emeltek. Az első bontási hullám után, a második szakaszban azokat az épületeket bontják majd le, amelyek olyan nem beépíthető területeken vannak, mint pl. a nemzeti parkok és természetvédelmi területek.
Országosan összesen 31 ezer bontási határozat van érvényben. Az érintett tulajdonosoknak év végéig van rá lehetőségük, hogy kérelmezzék az ingatlan utólagos törvényesítését. Azok az engedély nélkül építkezők, akik még nem kaptak bontási határozatot, legkésőbb 2013. június 30-áig nyújthatnak be felmentési kérelmet.
Az állam egyébként 150 ezer kunát számol fel bontásonként, a tulajdonosok maguk végeztethetik el a munkát a hatóságok felügyelete mellett.











