Várdaróc FC: erősebb ellenfelek a felkészülési időszakban

292

A Várdaróc FC erősebb ellenfelek ellen lép pályára a felkészülési időszakban, hogy játékosai minél jobb formában lehessenek a következő tornán.

– Az eszéki Elektra és Grafičar, a valpói Valpovka csapata ellen, valamint a našicei és ladimirevci csapatok ellen is pályára lépünk a felkészülési időszakban – nyilatkozta lapunknak Kiss Dárió, a Várdaróc FC elnökségi tagja, hozzátéve, ezek mind komoly ellenfelek, melyekkel megmérkőzve megláthatják, hol tart jelenleg csapatuk, illetve ezek a meccsek segítenek felvenni a bajnokság folytatásához szükséges ritmust. A klubban egy hónapja folynak az edzések, most már a gyerekek is a szabadtéri pályán tartják felkészüléseiket.

Kiss Dáriótól megtudtuk azt is, klubjuk megállapodást kötött az eszéki Sportoro sportszaküzlettel, ahol a működésükhöz szükséges sporteszközöket szerzik be. Mario Festetics de Tolna, a Sportoro igazgatója számára is sokat jelent a magyar csapat fejlődése és sikere, akivel a kölcsönös segítség jegyében kötöttek szerződést.  

– Futballklubunk a továbbiakban minden felszerelését a Sportoroban vásárolja, hivatalos szponzorunk a Lotto sportmárka lesz, az elkövetkező egy évben a Várdaróc FC tagkártyájával rendelkező klubtagok pedig jelentős árkedvezmények mellett vásárolhatnak az üzletben, korosztálytól függetlenül – mondta Kiss Dárió.