A HMDK kopácsi alapszervezete a faluban élő pedagógusokkal együttműködve hagyományőrző foglalkozást indított a helyi általános és középiskolás diákoknak részére.
Egyesületeink keretében számos, gyerekeket foglalkoztató szakcsoport működik. A népi tánccsoportok, színjátszó körök, kézműves szakkörök mind-mind azt a célt szolgálják, hogy a fiatalok hasznosan töltsék el idejüket. Tanuljanak, fejlesszék testi-szellemi képességeiket, ápolják kultúránkat, s közben ahelyett, hogy a számítógép vagy a tévé előtt ülnének, személyes kapcsolatokat alakítsanak ki, valódi közösséggé formálódjanak.
Míg a legtöbb csoport egy bizonyos tevékenységet űz, Kopácson a HMDK-alapszervezet olyan műhelyt indított a helyi általános és középiskolás diákok részére, amelynek tevékenységi körébe gyakorlatilag minden belefér a hagyományőrzés keretein belül.
Kézművesség, sütés-főzés, éneklés is helyet kap a foglalkozásokban
Az ötlet Facskó Mónikától, az egyesület alelnökétől származik, aki a kezdeményezéssel kapcsolatban elmondta, Kopácson több pedagógus is van, akiket bevontak a műhely szervezésébe, így a fiatalokkal több szakember foglalkozhat egyszerre, ráadásul a tematika is sokkal szélesebb körű lehet. Első körben természetesen az ünnepekre hangolódnak a csoport résztvevői.
– Jelenleg az adventre készülünk. Szeretnénk visszahozni a réges-régi karácsonyok hangulatát oly módon, hogy annak minden részében a hagyományokat követjük: mézes puszedlit sütünk, a karácsonyfát házilag készített díszekkel, szárított narancskarikákkal, dióval, tobozzal, pattogatott kukoricafüzérrel, kézműves szaloncukorral ékesítenénk föl. A foglalkozások minden alkalommal közös énekléssel zárulnak. A benti munkákban a lányoké a főszerep, míg az udvar dekorálását a fiúkra bízzuk, akik a barkácsolásban próbálhatják ki magukat – nyilatkozta lapunknak Facskó Mónika, hozzátéve, eddigi tapasztalataik alapján elmondható, hogy a fiúk és lányok minden korosztálya egyaránt élvezi a közös alkotómunkát. Nincs szükség a noszogatásukra, mindenki megtalálja a kedvére való elfoglaltságot.
A közös énekléssel a kántálás hagyományának felelevenítésére készülnek, a karácsonyi énekeket a székházuk udvarában adják elő szüleiknek.
Ami a témákat illeti, az aktuális ünnephez, évszakhoz igazodnának
Falun az év hidegebb felében valamikor a fonó jelentette a lányok, asszonyok számára a kikapcsolódást. Az őszi betakarítástól a farsang végéig tartó időszakban gyűltek össze, hogy közösen kézimunkázzanak. Ezeken az alkalmakon tanulhatták el és gyakorolhatták a hímzést, varrást, kötést, közben mesét mondtak, népdalokat énekeltek.
– A hagyományőrző műhely téli programját a kézimunkázás jelenti, de emellett a kosárfonásban is kipróbálhatják magukat a résztvevők. Kopács halászhagyományaihoz kapcsolódóan pedig régi halászeszközöket készítenek majd – tudtuk meg a kopácsi HMDK-alapszervezet alelnökétől.
A műhely az egész év folyamán tartogat majd érdekes elfoglaltságokat a kopácsi fiatalok számára. A szervezők a tematikában nemcsak az ünnepekhez igazodnának, mindig az aktuális évszaknak megfelelően tervezik programjaikat, melyeken keresztül a résztvevők amellett, hogy gyakorlati tudásra tesznek szert, betekintést nyerhetnek elődeik életmódjába is.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.