Mégsem utazhatnak ingyen a középiskolások

132

A korábbi ígéret ellenére a kormány elnöke, Zoran Milanović februárban bejelentette, hogy a középiskolások számára mégsem lesz ingyenes az utazás, a kormány csak a bérletek felét támogatja. A középiskolások busz- és vonatbérlete mintegy 150 millió kúnába kerül, az államnak viszont erre a célra 70 millió kúnája van.

Ezt Ankica Nježić oktatásügyi miniszterhelyettes a Glas Slavonije napilapnak is megerősítette, és elmondta, hogy csak akkor lennének a szülők tehermentesítve, ha a másik 50 százalékot a városok, önkormányzatok biztosítanák, de erre kevés lehetőséget lát.

Ezzel a megoldással egyébként a megyék vezetői sem értenek egyet. A napilapnak a Božo Galić, Vukovár-Szerémség megye zsupánja azt mondta, hogy ilyen célra nem terveztek összeget a költségvetésből, mert arról volt szó, hogy ezt az állam fogja teljes egészében finanszírozni. A megye tavaly 10 százalékkal járult hozzá a középiskolások utaztatásához, valamint az utaztató vállalattal közösen ingyenes bérletet biztosítottak minden olyan családnak, amelyben legalább két gyerek középiskolás, így a másodiknak és harmadiknak ingyen bérlete volt. A zsupán szerint idén is ez lesz a gyakorlat, igaz, hogy a szükséges összeget másik költségvetési tételekből kell elvenniük.

Eszék-Baranya megyében 6 000 diáknak van joga az utazási költségek támogatására, itt azokról van szó, akik öt kilométernél távolabbról utaznak a középiskolákba. A megye már tárgyal a járásokkal és a városokkal arról is, hogy azok mennyivel tudnak beszállni az utazási költségek támogatásába.