Fiatal cukorbetegek

232

A világon több mint 300 millió, Horvátországban pedig több mint 300 ezer cukorbeteg van. Ez a betegség nem válogat: fiatalt, időset, gazdagot, szegényt, férfit, nőt egyaránt érinthet. Különösen a fiatalkori cukorbetegség problémás, amellyel egy gyereknek, kamasznak meg kell tanulni együtt élni. A fiatalok sokkal nehezebben tudják elfogadni azt, hogy életük végéig az inzulintól függjenek, és míg társaik bármit ehetnek, nekik állandó ellenőrzés alatt kell tartaniuk szervezetüket, az inzulin adagolásáról nem is beszélve. Ezt könnyíti meg az eszéki Cukorbetegek Egyesülete, amely nagy hangsúlyt fektet a fiatal betegek problémájára.

A húsz éves bellyei Varga Zoltán hat éve cukorbeteg, s mint az Ifjú Cukorbetegek Egyesületének vezetője, folyamatosan részt vesz különböző előadásokon, találkozókon. Tavaly a bellyei Capistro Lovasklubban, aztán Zágrábban, Plitvicén, Szlovéniában, legutóbb pedig egy madridi találkozón is részt vett.

− Nagyon fontosak és hasznosak ezek a találkozók; amellett, hogy az előadások és foglalkozások során megtanítják azt, hogy hogyan, miként éljünk ezzel a betegséggel, felhívják a figyelmünket a cukorbetegség szövődményeire, és olyan társakkal találkozhatunk, akik hasonló problémákkal küzdenek. Itt tapasztalatokat cserélhetünk, beszélgethetünk a diabétesz elfogadásáról, és arról, hogy hogyan alkalmazzuk mindezt a mindennapi élethelyzetekben. Eszéken is szeretnénk hasonló találkozókat szervezni, az egészséges életmódot hirdetni és tanácsadással foglalkozni – mondja Varga Zoltán, aki arra ösztökél minden cukorbeteg fiatalt, hogy csatlakozzon az egyesülethez (facebookon is lehet jelentkezni), hogy kordában tudják tartani betegségüket, és hogy hasonló problémákkal küszködő társaikkal találkozhassanak.

Ezen kívül szeretnék felhívni a figyelmet a cukorbetegség rohamos terjedésére. Az ősszel pl. vércukormérést szerveztek Pampason, ahol több mint 300 embernek mérték meg a vércukorszintjét.

 

A cukorbetegség

Az 1-es típusú cukorbetegség szinte kizárólag fiatal életkorban jelenik meg, és azonnali inzulinkezelést igényel. Kialakulása genetikai tényezőkre vezethető vissza. Az időskori diabétesznek is nevezett 2-es típussal érintettek aránya a teljes népességben eléri a 10 százalékot, a cukorbeteg gyerekek, fiatalok száma is rohamosan nő, évente 70-80 18 év alatti fiatalnál, gyereknél diagnosztizálnak cukorbetegséget.

A diabétesz jelenleg nem gyógyítható, azonban megfelelő kezeléssel, életmódváltással kiküszöbölhetővé válhatnak a szövődmények és az „egészségesekénél egészségesebb” életvezetés mellett a cukorbetegek is hosszú, teljes életre számíthatnak.