Tisztújítás a sepsei önkéntes tűzoltóknál

235

Április 18-án, vasárnap tartották tisztújító közgyűlésüket a sepsei önkéntes tűzoltók. A járványügyi előírások betartásával megrendezett tanácskozáson a szervezet új vezetőket választott. Az egyesület új elnöke Sipőc Roland, alelnöke Keresztes Róbert lett, a parancsnoki feladatokat pedig ifjabb Rajki Zoltán látja majd el.

Az önkéntes tűzoltásnak nagy hagyománya van Sepsén. Az első tűzoltóegyletet még 1886-ban alapították a faluban, mely kisebb-nagyobb megszakításokkal egészen a honvédő háborúig aktívan működött.

Egy maroknyi elszánt helybéli lakos 2013-ban újraalakította az egyesületet, mely azóta aktívan kiveszi a részét a falu életéből, és rendszeresen képviseltetik magukat a környék tűzoltórendezvényein is. A vasárnapi ülésen többek között az egyesület tevékenységéről és jövőjéről is értekezett a tagság. Mivel az eddigi vezetőség mandátuma lejárt, a közgyűlés legfőbb feladata a tisztújítás volt. Az egyesület új elnöke Sipőc Roland, alelnöke Keresztes Róbert lett, a parancsnoki feladatokat pedig ifjabb Rajki Zoltán látja majd el, akit Karaszi Dávid helyettesít. Ami a titkári pozíciót illeti, erre Prosszer-Horvatin Szanellát választották meg, akinek a feladata elsősorban az egyesület körüli adminisztráció végzése lesz.

– Önkéntes tűzoltónak lenni manapság már nem olyan egyszerű, mint régen. Ahhoz, hogy valaki egy falusi önkéntes tűzoltóság parancsnoka legyen, ugyanazoknak a kritériumoknak kell megfelelnie, mint a hivatásosaknak. Ehhez továbbképzésekre és tanfolyamokra kell járni, ami sok időt igényel, ez sajnos az én hétköznapjaimba nem fér bele, ezért döntöttem úgy, hogy átadom a parancsnoki posztot. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem leszek továbbra is aktív tűzoltó – mondta Böjtös László leköszönő tűzoltóparancsnok. A volt parancsnok továbbá azt is elmondta, hogy az egyesületben nagyon sok az adminisztratív munka, ezért örül, hogy Prosszer-Horvatin Szanella személyében egy olyan titkára lesz a csapatnak, aki ezen feladatokat kellőképen el tudja majd látni.

A sepsei tűzoltók élére a közgyűlés ifjabb Rajki Zoltánt választotta, aki eddig a parancsnokhelyettesi tisztséget töltötte be az egyesületben.

„A falunknak szüksége van tűzoltóságra”

– Egyesületünk az elmúlt években igyekezett megtenni mindent azért, hogy a köztudatba kerüljön be a tény, hogy újra van tűzoltóság a faluban. Sajnos a sok adminisztráció megnehezíti a munkánkat, olyannyira, hogy egyesületünket az utóbbi időben szinte már a megszűnés fenyegette. Ennek ellenére mi igyekszünk leküzdeni az akadályokat, hiszen a falunknak szüksége van tűzoltóságra – mondta az új parancsnok, ifjabb Rajki Zoltán.

Az egyesület jövőbeli terveiről az új elnököt, Sipőc Rolandot kérdeztük.

– Nagy megtiszteltetés számomra, hogy engem választottak a helyi tűzoltószervezet élére. A célunk, hogy a jövőben, amint azt a vírushelyzet megengedi, jobban aktivizáljuk és összerázzuk a csapatot. Ezt kezdetben elsősorban társadalmi munka keretei között tervezzük elérni, hiszen székhelyünkön bőven van tennivaló. Természetesen a felszerelésünk fejlesztése is fontos, hiszen haladnunk kell a korral, ezért a jövőben nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni erre is – mondta az új elnök.